Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Jérémy Ménez alighanem a 2000-es évek közepének egyik legnagyobb francia tehetsége volt. Sok, hozzá hasonlóan csodagyereknek kikiáltott fiatallal ellentétben ugyan nem veszett el a nemzetközi futball süllyesztőjében, viszont nem is futott be a képességeihez méltó karriert.
(forrás: goal.com)
A még mindig csak 30 éves Ménez karriejét böngészve szembetűnő, hogy egyik csapatánál sem töltött el három szezonnál többet, illetve szintén visszatérő momentum, hogy egy-egy jól sikerült évad után menetrendszerűen jött a – többnyire sérülések által okozott – visszaesés.
A 2004-ben a Sochaux színeiben berobbanó, majd a Monaco, a Roma, a PSG, a Milan és a Bordeaux színeiben megfoduló Ménéz tavaly nyáron igazolt a török első osztályban szereplő Antalyasporhoz, akiket most mindössze kilenc meccsel a háta mögött elhagyott.
Ménéz új klubja a Clausurát épp megkezdő mexikói Club América lesz, akik a hírek szerint 800 ezer euróért szerezték meg a 24-szeres francia válogatott játékost.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.