Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem túl nagy meglepetésre puskaporos hangulatúra sikerült a tegnapi liverpooli derbi az FA-Kupában a Liverpool és az Everton között. Ezért a legtöbbet a vendégek részéről Mason Holgate tette, aki nemes egyszerűséggel a lelátóra lökte a ‘Pool csatárát, Roberto Firminót. A brazil támadó igencsak dühösen reagált Holgate sportszerűtlenségére, a játékvezetői jelentés szerint állítólag rasszista megjegyzés is elhagyhatta a száját…
(Fotó: Mirror Football/Twitter)
Az esetet elképesztő módon sárga nélkül megúszó Holgate a felvételek alapján azt jelezhette Bobby Madley játékvezetőnek, hogy Firmino szájából az ominózus “n-word” hangzott el, ez pedig belekerült a játékvezetői jelentésbe is, így az FA mindenképpen vizsgálatot fog indítani az ügyben.
Scenes in the Merseyside Derby as Holgate accuses Firmino of calling him a ‘n*gger’. #LFC #EFC #LIVEVE pic.twitter.com/SdV9wLLt6c
— Diego Martinez (@DiegoMSport) 2018. január 5.
A Twitteren mindazonáltal sokak szerint a portugál anyanyelvű Firmino sokkal inkább anyanyelvén szidalmazta az Everton védőjét, a többség szerint inkább Holgate édesanyjára tett becsmérlő megjegyzést (“filha de puta”).
A Liverpool szóvivője nem kommentálta az esetet azon túl, hogy a klub és a játékos is együttműködik a vizsgálatok során. A két menedzser, Jürgen Klopp és Sam Allerdyce szintén nem volt hajlandó beszélni az esetről, mondván egyikük sincs tisztában a történtekkel. Klopp természetesen azt azért megjegyezte, nem érti hogy úszhatta meg sárga nélkül az esetet az Everton játékosa.
A mérkőzést egyébként a rekordösszegért vásárolt Virgil van Dijk góljával a Vörösök nyerték 2-1-re.
https://www.youtube.com/watch?v=GvktAQmEHc4
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.