Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Igaz, hogy már évek óta elhagyta az FC Barcelona együttesét (és a La Ligát), de természetesen még mindig naprakész a spanyolországi történésekkel a veterán középpályás, Xavi Hernández.
Xavi Hernández korábban mindig is inkább az öltözőn belül volt hangadó, a pályán és azon kívül inkább a csendes, már-már zárkózott bölcsesség mintaképe volt. Azonban a jelek szerint van, ami a mai napig bántja az FC Barcelona legendás alakját, aki a klub történetének egyik legsikeresebb játékosa a trófeahalmozásban.
„A Real Madrid és Mourinho mélységi labdákkal játszott. Mourinho azt mondta a játékosainak, hogy soha ne adják el a labdát, gyorsan játsszák át azt a majd előretörő Ángel Di Maríanak, Cristiano Ronaldonak vagy Karim Benzemanak. Most ugyanez van Gareth Bale-lel is. Nem akarják játszani a focit.”
– sérelmezte Xavi a Real Madrid időnként előbújó defenzív stílusát, párhuzamba állítva azt a Mourinho-éra emlékével.
„A Barcelona a játékos végső megmérettetése. Ez a világ legnehezebb és legigényesebb klubja. A Real Madrid nem játszik ilyen gyönyörű módon. Ez a kultúra amit a rajongók megtapsolnak.”
– kedveskedett Xavi, a szeretett klubnak.
A hamarosan már 38 esztendős Xavi lassan három esztendeje már, hogy a katari Al-Szadd játékosa, ám már bejelentette, hogy idén nyáron befejezi pályafutását.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.