Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hozza a formáját Pierre-Emerick Aubameyang. A gaboni válogatott támadó most éppen (már nem első alkalommal) azért maradt ki a Borussia Dortmund keretéből, mert fegyelmi vétséget követett el.
Pedig szüksége lett volna rá a Dortmundnak, ugyanis az állítólag elvágyódó csatár nélkül csak döntetlenre voltak jók hazai pályán, az ikszhalmozó Wolfsburg ellenében. A Bundesliga hétvégi fordulójának zárómeccsén a Borussia a gaboni légiós nélkül fogadta a „Farkasokat”, és bizony nem sok örömüket lelték benne.
Már a meccset megkezdő sípszó előtt a Twitteren közölte a BVB, hogy még a keretből is kirakták Aubameyangot, nem részletezett fegyelmi vétség miatt.
A Bild híre szerint Aubameyang még szombaton kihagyott egy edzést, vagy elméleti foglalkozást, amivel természetesen automatikusan kiérdemelte Peter Stöger vezetőedző dühét és büntetését. Kérdés, hogy a Kínába is csábított játékos céllal, vagy különösebb ok nélkül renitenskedik?
A szakportálok szerint Aubameyang jó eséllyel még mindig elhagyhatja januárban a Borussiát vagy Kína, vagy pedig egy Premier League-es sztárcsapat kedvéért.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.