Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A 2018-as Világbajnokságról végül Gareth Bale nélkül és komoly drámával lemaradó walesi válogatott a mai napon végre hivatalosan is „új életet kezdhet”. Ugyanis a hírek szerint ma hivatalosan is bejelentik, hogy a Manchester United korábbi legendás játékosa, Ryan Giggs lesz az új szövetségi kapitány.
A világbajnoki selejtezős bukás (miközben a 2016-os Eb-n elődöntőbe jutottak) fájdalmas kudarc volt a walesiek számára. Azonban a betli nem jelentette Chris Coleman kapitány kirúgását. Azonban az egykori Fulham-edző a közvélemény és a szövetség nyomásával ellentétben nem maradt tovább. A szakember elfogadta a Sunderland felkérését a menedzseri posztra.
Ryan Giggs már az ősszel bejelentkezett, hogy szeretné kivezetni hazáját a 2020-as Európa-bajnokságra. Igaz, mostanra az egyelőre meglehetősen rutintalan Giggs már kosarat kapott a Leicestertől, az Evertontól és a Swansea-tól is. Az egykori walesi támadó volt megbízott edző a Unitednél, míg élesben David Moyes és Louis van Gaal munkáját segítette.
A sajtó értesülése szerint a mai bejelentés során a walesi szövetség elárulja, hogy Giggs 2022-is szóló szerződést fog kapni.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.