Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Alexandre Pato 2008-ban csodagyerekként érkezett a Milan csapatához, ahol néhány remekül sikerült szezon után azonban – többnyire a folyamatos sérüléseinek köszönhetően – nem a számára jósolt karriert futotta be…
Patónak azóta ugyan voltak jő időszakai (többnyire hazája bajnokságában), Európába visszatérve azonban sem a Chelseanél, sem a Villarrealnál nem sikerült korábbi formáját visszanyernie, majd 2017-ben a kínai Tianjin Quanjianhoz igazolt.
A brazil támadó azóta többször is elmondta, hogy szíve szerint soha nem hagyta volna el Milánót, illetve hogy egy nap mindenképp szeretne visszatérni az öreg kontinensre. Nos, olasz sajtóinformációk szerint a Milan háza táján elgondolkodtak a játékos visszaszerzésén, amihez az újságírók már a cserealapot is megtalálták Nikola Kalinic személyében.
A nyáron szerződtetett horvát támadó – a Milan legtöbb új szerzeményével egyetemben – eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek ellenére a vezetőség és Gattuso mester továbbra is bízik benne, ő maga pedig szintén nem szeretne fél szezon után – ráadásul a nyári világbajnokság előtt – Kínába távozni.
Hogy mi szólhat mégis a csere mellett? Először is a Tianjin vezetőedzője, Paulo Sousa, aki mindenáron a csapatában szeretné látni Kalinicot, és sokat mondó tény lehet az is, hogy a kínai együttes nem nevezte Patót az AFC-bajnokok ligájára.
Érdekesség, hogy az utóbbi években több korábbi Milan-kedvenc is visszatért a csapathoz – elég csak Shevchenko vagy Kaká nevét említeni -, de egyikőjüknek sem sikerült korábbi teljesítményüket megismételni.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.