Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német első osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójának zárómérkőzésén, a Hannover együttese a Ruhr-vidékre látogatott a Schalke-hoz. A papírforma a hazaik mellett szólt, azonban nem mehettek biztosra a jó szezont produkáló vendégek ellen.
Pjaca gólja nem bizonyult elégnek. (kép forrása: twitter.com/OptaFranz)
A találkozót a hazai együttes kezdte jobban, amely a 16. percben meg is szerezte a vezetést a Juventus kölcsönjátékosa, Marko Pjaca révén. A Hannovernek gól formájában erre nem volt válasza, viszont többször is jelezték, hogy a pályán vannak. A Schalke számára a cél a második találat megszerzése volt, amellyel demoralizálhatták volna az ellenfelüket, viszont ez nem jött össze az első játékrészben.
A fordulást követően a hazaiaknak nem sikerült óriási fölényt kialakítani. Néhány helyzetet kidolgoztak, de vagy nem tudtak túljárni Tschauner kapus eszén, vagy elkerülték a lövések a vendég kaput. A Hannover végig jól tartotta magát, küzdött és harcolt Breitenreiter csapata, amely kisebb meglepetésre a 85. percben kiegyenlített az egész meccsen szürkén játszó Fullkrug révén.
A Schalke ezzel két pontot bukott, s ezért a pontveszteségért magukat okolhatják, hiszen nem tudták lezárni a mérkőzést egy második találat megszerzésével.
Schalke 04 – Hannover 1-1 (1-0)
Helyszín: Veltins Arena (Gelsenkirchen, Németország) – ??? néző; Vezette: M. Petersen
Gólszerzők: Pjaca (16.) ill. –
Sárga: Schöpf (58.) ill. Korb (10.)
Kiállítás: – ill. –
Schalke 04: Fährmann – Kehrer, Naldo, Nastasic – Meyer – Schopf, Goretzka (McKennie 63.) (Stambouli 83.), Harit, Oczipka – Burgstaller, Pjaca (Embolo 56.) Vezetőedző: D. Tedesco
Hannover: Tschauner – Sorg, Sane, Anton – Korb (Harnik 69.), Schwegler (Karaman 80.), Fossum, Ostrzolek (Benschop 85.) – Klaus, Fullkrug, Bebou Vezetőedző: A. Breitenreiter
Videó hamarosan!
Szerző: Báló Bence
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.