Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Paksi FC hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy megvan idei első igazolásuk, a Videotonból Fejes András.
Forrás: paksifc.com
Fejes András három és fél évre szóló szerződést írt alá a paksi klubbal. 29 éves hátvéd kedden a Videotonnal közös megegyezéssel szerződést bontott, majd egy nap múlva már alá is írt a magyar bajnokság jelenleg hetedik helyén álló csapathoz. A játékos a klub hivatalos oldalának nyilatkozott az átigazolásról.
“Több klub is megkeresett az ajánlatával, de én a PAKSI FC-t választottam” – nyilatkozta Fejes András. “Ennek oka, hogy már jó ideje, szinte évek óta tárgyalásokat folytattunk Haraszti Zsolttal. Számomra ez azt jelentette, hogy itt mindenképp számítanak rám, és ez jóleső érzés egy labdarúgó számára. Az elmúlt másfél hónapban pedig rengeteget beszélgettem egykori klubtársammal, egyik legjobb barátommal, Simon Ádámmal, és ő is arra buzdított, hogy ide igazoljak. Az is sokat nyomott a latban, hogy szinte mindenkit személyesen ismerek, mind a keretben, mind a szakmai stábban. Azt gondolom, hogy így a beilleszkedésemmel sem lesz semmi gond.”
A Székesfehérváron, 1988 augusztus 26-án született, bal lábas védőjátékos eddig 99 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és két alkalommal szerzett gólt. Pályafutásának legtöbb idejét a Videotonnál töltötte, de két szezont a Siófoknál, majd egyet az MTK-nál töltött.
“Az nagyon szimpatikus számomra, hogy Pakson csak magyar játékosokkal képzelik el a labdarúgást. Valamint ez a csapat játssza a futballt, és ez is vonzó volt. Úgy gondolom, hogy ebben a keretben több is van a hetedik helynél, és bízom benne, hogy tavasszal ezt bizonyítani is tudjuk. Abban meg még jobban, hogy ebből én is ki tudom venni majd a részem.” – zárta András.
Fejes már túl van első edzésén, és az is eldőlt, hogy a 14-es számú mez lesz az övé.
Forrás: paksifc.hu
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.