Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Alig félévvel azután, hogy állítólag kosarat adott a Manchester United (így régi csodálójának, José Mourinhonak is) és a Chelsea együttesének, a legújabb pletykák már arról szóltak, hogy egy nívós bajnokság helyett a felfutásban megtorpanó kínai ligába szerződhet. Most megjött a cáfolat.
A januári pletyka szerint a kínai Beijing Guoang kölcsönvette volna egy fél szezonra Nainggolant, majd a nyáron minimum 40 millió eurót utaltak volna az olaszok számára, természetesen kölcsönös elégedettség esetén.
Úgy tűnik azonban, hogy a legmeglepőbb januári transzferből (szerencsére?) nem lesz semmi, és nem igazol el egy újabb neves játékos a messzi bajnokságba, amely továbbra sem színvonala, hanem inkább pénzügyi csábítóereje miatt vonzó a sztárok számára. A belga játékos érkezését a Beijing Guoan sportigazgatója, Li Ming cáfolta meg:
„Soha nem közeledett a klubunk a Romához és Nainggolanhoz, aki még soha nem is szerepelt az edzőnk kívánságlistáján. Naiggolan érkezése teljesen alaptalan, igaz, a Beijing Guoant nem zavarják ezek a pletykák, és nem is fog túl drága külföldi játékosokat vásárolni. Mi engedelmeskedni fogunk a szövetség korlátozó-szabályainak, amelyek a légiósok leigazolásáról szólnak.”
– szólt a nyilatkozat, amely miatt megnyugodhatnak a Roma szurkolói.
A pekingi klub edzője a német Roger Schmidt (korábban: Bayer Leverkusen, RB Salzburg), míg a három sztárjátékosa a frissen igazolt kongói Bakambu, a spanyol veterán Jonathan Soriano, és a korábbi Leverkusen kedvenc brazil, Renato Augusto.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.