Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Juventust lekörözve bankot robbantott az AS Monaco egy, az Olaszországban hatalmas tehetségnek kikiáltott tinédzser támadó megszerzéséért.
Ahogy mondani szokás Pietro Pellegri esetében is volt az a pénz!
A 16 esztendős támadó szellemű játékost, aki már 6 alkalommal szerepelt a Genoa színeiben a Seria A-ban (ráadásul szerzett két gólt is- a szerk.) az AS Monaco szerződtette, nem is akármekkora összegért: 25 millió euróért.
A “hercegségbeliekről” köztudott, hogy nem sajnálják a pénzt tehetségekre, akiknek azért cserébe (lásd mondjuk a tavalyi sikercsapatot) megfelelő kiugrási lehetőséget is biztosítanak.
Pellegri számára a franciák által kínált jövőkép sokkal vonzóbbnak tűnt mint mondjuk a bajnoki címvédő Juventus ajánlata – Persze Genovában sem biztos, hogy sokat gondolkoztak egy ekkora összeg láttán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.