Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kimerítő és egyben változatos edzőtáborozás után lejátszotta első meccsét a Diósgyőr is. A szlovák ellenfél nem volt egy súlycsoportban a miskolciakkal.
Elkezdte a 2017-2018-as idény tavaszi felére a felkészülési meccsek sorát a DVTK is, amely a szlovák Rimaszombat ellen lépett pályára. Sok öröme nem telt a találkozóban a vendégeknek, mert bár az első játékrészben még kimaradtak a piros-fehérek lehetőségei – egy kivétellel – a második játékrészben viszont beindult a miskolci henger. A vezetést a szünet előtti percekben szerezte meg Bódog Tamás együttese. Forgács labdaszerzése után Sesztakov nyargalt az alapvonalig, középreadását Makrai egy csel után a hálóba továbbította.
A második félidőben nem kellett sokat várni az újabb gólra. Bacsát buktatták a tizenhatoson belül, Ioannidis higgadtan értékesítette a büntetőt. Negyedóra múlva a görög szolgálta ki Velát, amivel tetemesre nőtt a különbség. Negyedórával a vége előtt előbb Ioannidis talált be, majd egy perccel később az egyik szlovák futballista megsérült, Bódog pedig sportszerűen lehívta egyik játékosát, kiegyenlítve a létszámot. A hajrára fordulva ismét villant Ioannidis, kiütésessé téve a miskolciak sikerét.
DVTK – MŠK Rimavska Sobota 5-0 (1-0)
DVTK edzőközpont; Vezette: Nagy Róbert (Márkus T., Márkus P.)
Gólszerzők: Makrai (43.), Ioannidis (46., 73., 82., az elsőt 11-esből), Vela (59.)
Sárga lapok: Tóth B. (44.) ill. Vasconselos (65.)
Kiállítva: – ill. –
DVTK, 1. félidő: Radoš (Bukrán, 32.) – Nagy T., Lipták, Karan, Forgács – Sesztakov, Busai, Tóth B., Ugrai – Szarka, Makrai. 2. félidő: Bukrán (Antal, 60.) – Eperjesi, Brkovic, Tucsa (Ivánka, 76.), Tamás – Vela, Hursán, Kocsis (Szabó II. B., 79.), Óvári – Bacsa, Ioannidis.
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.