Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint a kora este folyamán beszámoltunk róla, a Diósgyőrrel készült szombat óta Florent Hasani, aki hétfőn késő este aláírta megállapodását a borsodiakkal.
A távozók helyére igazolt eddig a Diósgyőr, ami most sem változott. A védelem megerősítése után a középpálya következett. Ebbe a csapatrészbe előbb Szerhij Sesztakov érkezett, majd hétfőn aláírt a 20 éves koszovói Florent Hasani is. A koszovói U21-es válogatott labdarúgó a Trepca ’89 FK-tól érkezett. Hasani a tavalyi bajnokságot nyerő Trepcával megjárta a BL-selejtezőt is, amelyben gólt is szerzett.
„Florent személyében technikás, dinamikus, jó játékos érkezett hozzánk, akit az elmúlt évben az év játékosának választottak Koszovóban – mondta el Bódog Tamás klubja honlapjának. – Úgy gondolom, azzal, hogy minket választott, a karrierje szempontjából rendkívül fontos lépést tett. Ez a lépés a DVTK segítségére is lesz. Bízom benne, hogy a támadójátékunk az ő érkezésével erősödni és gyorsulni fog.”
Maga a játékos is pozitívan nyilatkozott, miután aláírta szerződését. „Nagyon örülök neki, hogy aláírhattam a szerződésem a DVTK-val. Egy jó csapathoz, egy nagy klubhoz kerültem, a koszovóinál erősebb bajnokságba. Nagyszerű edző dolgozik a csapatnál, számomra ez is nagyon fontos szempont volt. Az első benyomásaim nagyon jók, szimpatikusak a csapattársak, akikkel ha jól tudunk majd együtt dolgozni, akkor nagy dolgokat érhetünk el a jövőben.”
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.