Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A kiesés ellen küzdő Lille csapatát fogadta a Paris Saint-Germain a francia bajnokság 24. fordulójának első szombati mérkőzésén.
(Fotó: PSG/Twitter)
Az első szép jelenet Neymar nevéhez fűződik, a 9. percben éles szögből, a tizenhatoson kívülről kis híján a hálóba tekert a brazil klasszis. A 18. percben aztán a Lille dolgozott ki némi szerencsével jókora helyzetet, El-Ghazi beadását nézték el a PSG-védők, ám Mendyl rövidre adott lövését hárította Areola. A PSG első kaput eltaláló lövésére a 24. percig kellett várni, ekkor Di María tesztelte távolról Maignan kapust. A 39. percben Pastore ugratta ki Cavanit, az uruguay-i azonban ziccerben lőtte ki a labdát a lelátóra. Az első félidő ráadásában a vezető gól is megszületett: Alonso fejelte az előrehúzódó Berchiche elé a labdát, a balbekk pedig kapásból, könyörtelenül a hálóba lőtt. Apró szépséghiba ugyanakkor, hogy a lefejelt labda előtt Cavani méteres lesen helyezkedett, márpedig Alonso előle fejelte el a játékszert, így a hazaiak joggal reklamálhattak lest. (0-1)
A 49. percben Areola bravúrjával indult a második játékrész, El-Ghazi szabarúgását tornászta ki a PSG hálóőre. Az 55. percben a túloldalon Maignantól kellett bravúr Neymar újabb remek tekerésénel, ahogy a 61. percben Cavani fejesénél is a helyén volt a 22 éves francia portás. A 77. percben Neymar lényegében eldöntötte viszont a mérkőzést: a brazil 17 méterről tekerte be védhetetlenül a Cavani buktatásáért megítélt szabadrúgást. (0-2) Az utóbbi hetekben kihagyhatatlan Lo Celso azonban ezt a gyönyörű találatot is überelni tudta: 16 méterről emelte át a kissé kint álló Maignant. (0-3)
A PSG előnye ezzel a három ponttal 11 egység az Olimpique Marseille előtt.
Lo Celso remek gólja:
https://www.youtube.com/watch?v=LnO0–c8Vbs
A mérkőzés összefoglalója:
https://www.youtube.com/watch?v=_dK3Z7GqCFc
Lille – PSG 0-3 (0-1)
Helyszín: Stade Pierre-Mauroy; Vezette: J. Hamel
Gólszerzők: – ill. Berchiche (45+1), Neymar (77.), Lo Celso (87.)
Sárga lapok: Alonso (74.) ill. Verratti (56.)
Kiállítás: – ill. –
Lille: Maignan – Dabile, Ie, Alonso, Ballo Toure – Amadou, Bissouma (Thiago Maia 81.) – El-Ghazi, Mendes, Mendyl (Pepe 57.) – Ponce (Araujo 66.). Vezetőedző: C. Galtier
PSG: Areola – D. Alves, Marquinhos, T. Silva, Berchiche – Verratti (Nkunku 85.), Lo Celso, Pastore (Diarra 64.) – Di María (Meunier 72.), Cavani, Neymar. Vezetőedző: U. Emery
Lasányi Csaba
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.