Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga 22. fordulójának zárómérkőzésén a tabella utolsó két helyezettje találkozott egymással. Sokáig úgy tűnt, hogy nem fog gól születni a meccsen, majd a Barca korábbi játékosa döntött. A forduló összegzése és a tabella az összefoglaló után.
Forrás: laliga.es
Nem volt túl eseménydús a két kiesőjelölt csapat összecsapása. A 33. percig egyetlen kapura lövési kísérlete sem volt a csapatoknak, az első komolyabb helyzetig a 42. percig kellett várni, amikor a Las Palmas játékosa Michel kapott meg egy kipattanót, amit kapura is tüzelt, ám a kapus hatalmasat vetődve védett. A 45. percben Calleri próbálkozhatott még a hazai oldalon egy távoli lövéssel, de ez elszállt a kapu felett.
A második félidőben ott folytatta a Las Palmas, ahol az elsőben abbahagyta, és szép támadásokat vezetett. Az 56. percben azonban mégis a Malaga volt közelebb a gólszerzéshez, amikor Keko ért oda közvetlenül a kapu elé és laposan lőtt, ám a kapus hatalmas védést mutatott be. Még ugyanebben a percben a Las Palmas is támadhatott, Oghenekaro Etebo célozta meg a kapu jobb oldalát, de a próbálkozást Roberto Jimenez könnyedén védeni tudta. Jobb volt a hazai csapat, és a fölény a 90. percben érett be, amikor megszerezték a vezetést. A védők nagy hibájának köszönhetően Halilovic szerzett labdát, és pontos lövést küldött a kapu bal oldalába. Ezzel a találattal el is döntötték a mérkőzést.
Las Palmas – Malaga: 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Halilovic (90.) ill. –
Sárga lap: Panelba (35.) ill. Miquel (35.), Recio (40.), Keko (76.)
Kiállítás: – ill. –
A spanyol bajnokság 22. fordulójában az első négy helyezettet figyelve csak az Atletico Madrid tudta begyűjteni mind a három pontot, épp az öket követő Valencia ellen. A Barcelona a katalán derbin nem bírt az Espanyollal, míg a Real Madridtól a Levante vett el ismét értékes pontokat. A Sevilla és a Villarreal sem örülhetett, hiszen Montella csapata az Eibar ellen égett nagyot, míg a “Sárga tengeralattjáró” a Betis ellen kapott ki.
A spanyol bajnokság állása a 22. forduló után:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.