Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Eldőlt, hogy az Atlético Madrid hosszabb ideig kénytelen nélkülözni csapatkapitányát, a Valencia ellen Neto kapussal igen komolyan összeütköző Diego Godint.
Az uruguayi válogatott játékos mint ismert, fogát törte a Neto kapussal történt ütközés után, a kórházba szállítást követően azonban a tesztek kimutatták, hogy hármas törést szenvedett a felső állcsontjában. A 31 esztendős védőt azonnal meg is műtötték, és legalább három hetes kényszerpihenőt jósoltak a számára, attól függően persze, hogy az orvosok döntenek-e további korrekciós beavatkozás(ok) mellett.
Eldőlt az is, hogy a Godin mellett a Valencia ellen valamivel korábban megsérülő Stefan Savicra is nagyjából három hét pihenő vár majd combhajlító-sérülés miatt.
Diego Simeone így a védelem két alappillérét kénytelen nélkülözni az időszak alatt a Málaga, az Atheltic Bilbao valamint a Sevilla elleni bajnokikon, továbbá a Koppenhága elleni Európa-liga találkozón.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.