Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bajnokok Ligája után menetrendszerűen folytatódnak az Európa-liga küzdelmei is. Bár kedden már lejátszották a Crvena Zvezda-CSKA Moszkva mérkőzést, az igazi meccsdömpingre mai nap folyamán kerül sor, hiszen összesen 15 összecsapást rendeznek a legjobb 16 közé jutásért.
Egy laza 6000 kilométeres út után lép pályára a Sporting együttese Kazahsztánban. Az Astana soraiban Kleinheisler László egy ideje már társaival edz, nagy kérdés, hogy a magyar középpályás szerepet kap-e a portugálok ellen. A többi magyar érdekeltségű csapat közül a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Salzburg a spanyol bajnokságban botladozó Real Sociedadhoz látogat, míg Kádár Tamás Athénban vendégszerepel a Dinamo Kijevvel, Gulácsi Péter Lipcséje a forduló rangadóján az olasz éllovas Napolihoz látogat, Kassai Viktor pedig megkapta a nap egyik rangadójának, a Lyon-Villarreal találkozónak a dirigálását.
A játéknap ezeken kívül is jobbnál jobbnak ígérkező összecsapásokat tartogat, ide tartozik a csoportkörben remeklő Atalanta dortmundi vendégjátéka. Nagy kérdés, hogy egyes csapatok hogyan tudnak majd alkalmazkodni a helyi (téli) viszonyokhoz, ez főleg a Svédországba látogató Arsenalra, a Dániában fellépő Atléticóra és a Moszkvába utazó Athletic Bilbaóra vonatkozik.
A tekintélyes William Hill fogadóirodánál jelenleg az Atlético Madrid a sorozat esélyese (4,5-ös szorzó), a “matracosokat” nem sokkal követi az Arsenal (5,5), a Dortmund (9) és a Napoli (10), míg a sort az Astana, Östersunds kettős zárja egyaránt 251-es szorzóval.
Európa-liga, a legjobb 16 közé jutásért, odavágók:
17:00 Astana – Sporting (Digi Sport 1)
19:00 Dortmund – Atalanta (Digi Sport 1)
19:00 Nice – Lokomotiv Moszkva
19:00 Szpartak Moszkva – Athletic Bilbao
19:00 Real Sociedad – Salzburg
19:00 Marseille – Braga
19:00 Östersunds – Arsenal (Digi Sport 2)
19:00 Ludogorets – Milan (Digi Sport 3)
21:05 Kobenhavn – Atlético Madrid (Digi Sport 1)
21:05 AEK Athen – Dinamo Kijev (Digi Sport 2)
21:05 Lyon – Villarreal (Digi Sport 3)
21:05 Napoli – Leipzig (RTL II)
21:05 Partizan – Viktoria Plzen
21:05 Steaua – Lazio
21:05 Celtic – Zenit
A visszavágókra jövő héten kerül sor.
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.