Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester United előző két évtizedének egyik legikonikusabb játékosa volt Roy Keane. Az ír fenegyerek elhivatottságáról és nagyteherbírásáról volt híres, valamint hogy sokoldalúsága miatt a középpálya minden pontján felbukkanhatott.
Roy Keane már hosszú évek óta a menedzserek sanyarú sorsát próbálja kiélvezni, egyelőre a játékos-pályafutása tűnik sikeresebbnek. A „Vörös Ördögök” egykori rosszfiúja már évek óta az ír válogatott másodedzője, illetve néha TV-s szakértőként dolgozik, így ha véleménye van valamiről, vagy valakiről, akkor szavára alighanem figyelnünk kell.
Mint a Manchester United korábbi játékosa, Keane természetesen árgus szemekkel figyeli az angol együttes szereplését. Ami bizony a korábbi ígérgetések, drága átigazolások és a hozzá hasonlóan nehéz természetű José Mourinho jelenléte ellenére elmarad a várakozásoktól.
Mostanság egyre több kritika éri Paul Pogba játékát is, aki egyre kevésbé tud megbirkózni azzal, hogy a pályán és azon kívül is vezérnek kellene lennie:
„Ha a középpályán játszol, tudnod kell olyan környezetben is játszanod, ahol két vagy három feladatod is van. A srácnak jobban kellene összpontosítania a futball lényegére.”
– kritizálta a francia karmester Pogba.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.