Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Serie A 25. fordulójának nyitányán az utóbbi pár mérkőzésén kissé megtorpanó Udinese látta vendégül a fél szemmel már a jövő szerdai Sahtar elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre is tekintgető Roma együttesét.
Behrami és Dzeko harca a labdáért (forrás: lapresse.it)
A hazaiak két korábbi Lazio-játékossal a kezdőben (Bizzarri és Behrami), és eggyel a kispadon (Massimo Oddo vezetőedző) fogadták a “farkasokat”. Oddo nem számíthatott egyik legveszélyesebb támadójára, Kevin Lasagnára, míg a másik oldalon szinte a keret minden tagja Eusebio Di Francesco rendelkezésére állt. A gólnélküli első félidő helyenként élvezetes játékost hozott, mindkét oldalon két-két nagyobb helyzet került feljegyzésre Perica és Fofana, illetve Ünder és El Shaarawy révén, de a döntés a második játékrészre maradt.
A folytatás meglehetősen hasonlóan alakult, mindkét csapatnak adódtak kisebb-nagyobb lehetőségei, Perica Alissonnal szemben hibázott, míg Dzekónak a hazai védelmen átszlalomozva már nem volt helye és ideje a hálóba lőni a labdát. A 70. percben aztán – az előző két fordulóhoz hasonlóan – ismét Cengiz Ünder lépett elő, mint a Roma megmentője: a tizenhatoson kívülről eleresztett bombája védhetetlenül vágódott Bizzarri kapujába (0-1). Az Udinese ezután már hiába próbálkozott az egyenlítő gól megszerzésével, sőt, a 90. percben Perotti révén a Roma kettőre növelte előnyét (0-2), így az esti Genoa-Inter mérkőzés végéig biztosan a tabella harmadik helyéről várhatják a folytatást.
Udinese-Roma 0-2 (0-0)
Helyszín: Stadio Friuli, Udine; Vezette: Di Bello
Gólszerzők: Ünder (70.), Perotti (90.)
Sárga lapok: Larsen (48.), Perica (62.), Jankto (88.), ill. Dzeko (77.)
Udinese: Bizzarri – Larsen, Danilo, Samir – Widmer, Barka, Behrami (Jankto 62.), Fofana, Ali Adnan (Balic 79.) – De Paul, Perica (Maxi López 77.). Vezetőedző: Massimo Oddo
Roma: Alisson – Florenzi, Manolas, Fazio, Juan Jesús – De Rossi (Strootman 75.), Pellegrini – Ünder (Defrel 87.), Nainggolan, El Shaarawy (Perotti 69.) – Dzeko. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
A mérkőzés összefoglalója:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.