Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Isztambuli örökrangadót és egyben két BL-helyért versenytfutó együttes csatáját rendezték vasárnap délután Törökországban, a Süper Lig 23. fordulójának keretein belül, azaz összecsapott egymással a Besiktas és a Fenerbahce!
(forrás: haberturk.com)
A forduló előtt második, de a Bursaspor kiütésével a tabella élére ugró Galatasaray már pénteken letudta aktuális mérkőzését, míg a korábbi éllovas Istanbul Basaksehir hétfő este fogadja a Genclerbirligi gárdáját. A presztizs mellett így az is a mérkőzés nagy kérdése volt, hogy a Besiktas győzelmével beéri-e az őket épp három ponttal megelőző Fenert, vagy a sárga-kékek egy idegenbeli győzelemmel esetleg hat pontra növelhetik előnyüket városi riválisukkal szemben (a döntetlen egyik alakulat számára sem jelentett volna hatalmas előrelépést).
(forrás: haberturk.com)
A hamisítatlan török hangulatban megrendezett derbi végük remek mérkőzést és parádés gólokat hozott. Hiába jutott vezetéshez a Fener már a 8. percben Fernandao révén, a hazaiak a második játékrészben ellenállhatatlannak bizonyultak; előbb Vida egyenlített fejjel, majd Ricardo Quaresma lépett színre: előbb egy tőle megszokott gyönyörű, külsővel eltalált lövéssel szerezte meg csapata számára a vezetést, majd a ráadás perceiben ballal vágott közvetlen közelről egy labdát Kameni kapus “szemei közé”. Győzelmével a Besiktas pontszámban beérte a tabellán a Fenerbahce együttesét, így garantáltan pokoli harc várható minden egyes pontért a bajnokság hajrájában.
Besiktas-Fenerbahce 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Vida (49.), Quaresma (77., 90+3.), ill. Fernandao (8.)
A mérkőzés összefoglalója:
A Süper Lig állása a 23. forduló után:
A góllövőlista élmezőnye:
A tabellák forrása: eredmények.com
(zp)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.