Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Atletico Madrid tegnap este bejelentette, hogy két játékosuk, Yannick Carrasco és Nicolas Gaitan is a kínai bajnokságba igazolt. A belga játékos most elmagyarázta, hogy miért döntött így.
Forrás: Marca
Carrasco 2015-ben csatlakozott az Atletico Madridhoz az AS Monacótól, és ez alatt minden sorozatot figyelembe véve 124 alkalommal lépett pályára a madridi klub játékosaként, ezeken pedig 23 gólt és 17 gólpasszt jegyzett. A szezonban már sokkal kevesebb lehetőséget kapott Diego Simeonétől, nem is voltak igazán megelégedve a teljesítményével, és már egy ideje a levegőben lógott a távozása. Voltak kérői a Premier League-ből is, de végül csapattársával, Nicolas Gaitannal a kínai Talien Jifang csapatához szerződött. A belga játékos most elmondta, mi állt döntése hátterében.
“Én döntöttem úgy, hogy elhagyom az Atletico Madridot, és egy új kalandba kezdek a Talien Jifang csapatánál Kínában, hogy részt vehessek a Wanda projektjében. (szerk. A Wanda Kína egyik legnagyobb vállalata, és egészen februárig az Atletico Madrid szponzora is volt, akikről új stadionjukat is elnevezték.) A kínai bajnokság feltörekvőben van, a munkafeltételek kitűnőek, mindenben a legmodernebbek, ami jó a játékosoknak és a szurkolóknak is. A játék is évről évre fejlődik. Nagyon boldog vagyok, hogy a napokban csatlakozhatok az új csapattársaimhoz. A projekt és az ajánlat, amelyekkel megkerestek tiszteletet és magabiztosságot sugároz, amellyel úgy érzem, hogy sokat fejlődhetek majd a jövőben.”
Carrasco első számú célnak a a kínai bajnokság játékának fejlődést nevezte meg, amit a már Európában is bizonyított játékosokkal együtt érhetnek él, de a személyiségét is szeretné fejleszteni új klubjában.
“Hulkkal, Lavezzivel, Capellóval, és személyes jó barátommal Witsellel azon vagyunk, hogy egy magasabb szintre emeljük a kínai bajnokság színvonalát, abban az országban, ahol az emberek szenvedélye a futball. Ezenkívül ez az hely tökéletes arra, hogy a szakmai szempontok mellett személyesen is fejlődjek.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.