Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy azt ma nálunk is olvashattátok, a brazil sajtóban elterjedt a híresztelés, miszerint Neymar vasárnap elszenvedett sérülése (erről bővebben itt) miatt műtétre szorul, ez pedig azt jelentené, két hónapig nem lenne bevethető – többek között a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-visszavágón sem. Edzője, Unai Emery azonban cáfolta ezeket a híreszteléseket!
(Fotó: Bleacher Report/Twitter)
A spanyol tréner az El Mundo Deportivónak elmondta, teljesen valótlanak a műtétről szóló pletykák. Emery elmondása szerint még nem született döntés a kezeléssel kapcsolatban, ez még a későbbiekben dől el, látva felépülése menetét.
A PSG-szurkolók viszont nem igazán lélegezhetnek fel, azt is elárulta ugyanis Emery, hogy “kis esély van” Neymar játékára a jövő keddi Blancók elleni összecsapáson.
A fővárosi sztárcsapat holnap is rangadót vív egyébként, újfent az Olimpique Marseille ellen, csak most a Francia Kupában a legjobb négy közé kerülésért.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.