Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy a Real Madrid részéről Sergio Ramos, úgy a Paris Saint-Germain részéről hasonlóan bizakodónak tűnik Dani Alvés csapata továbbjutását illetően.
Dani Alvés szerint egyértelműen eljött az ideje annak, hogy a PSG megmutassa igazi arcát, és 3:1-es hátránya ellenére a maga javára fordítsa a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő párharcát kedd este.
“Két lehetőségünk van. Vagy elfordulunk, és sírni kezdünk, vagy pedig felállunk, és tesszük amit tennünk kell! Tovább tudunk jutni, az első meccsen is meg voltak a lehetőségeink. Kell annál nagyobb motiváció, hogy kiejthetjük a címvédőt?!” – Kezdett bele gondolatmenetébe a brazil jobbhátvéd a meccs előtti hivatalos hétfői sajtótájékoztatón. “Tökéletesen kell futballoznunk, intelligensnek lennünk, és egységesnek. Ha majd beszélek a csapattársaimhoz, nekik is elmondom, hogy itt a lehetőségünk változtatni a múlton, és azon, hogy újraírjuk a PSG történelmét!” – Folytatta Alvés, aki ezt követően a hiányzó Neymarról is ejtett pár szót.
“Neymarral a PSG egyértelműen erősebb csapat, ugyanakkor nélküle is megvannak a megfelelő játékosaink. Biztosan más lesz ‘Ney’ nélkül, de nem kesereghetünk ezen, számomra mindig is a másik opció az elfogadható: Felállni és küzdeni!” – Fogalmazott a Belo Horizonte-ban szombaton megműtött honfitársával és jó barátjával kapcsolatosan a Barca és a Juve korábbi játékosa, majd hozzátette, hogy van egy megállapodása Neymarral azt illetően, hogy a Bajnokok Ligája későbbi szakaszában újra együtt lépnek pályára – Ehhez persze először le kéne gyűrni a Real Madridot a Parc des Princes-ben.
A meccset 20:45-től az m4 Sporton élőben láthatja a nagyérdemű!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.