Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tizenhárom esztendőnyi európai légióskodás és temérdek trófea begyűjtése után visszatért hazájába, Brazíliába a mindig mindenhol közönség kedvencnek számító Júlio César. A korábbi Inter kapus még januárban igazolt vissza szeretett Flamengojához.
Az előző évtized közepén sokan megharagudtak Júlio Césarra, amiért kiszorította az Internazionale kezdőcsapatából az addigi kedvenc Francesco Toldot. A brazil portás már akkor is aprópénznek számító, alig több mint 2 millió euróért szerződött Milánóba. Igaz, nem indult könnyen az ő pályája sem. Először Morattiék kölcsönadták a Chievonak, de aztán visszatért, és hamarosan első számú portása lett a kék-feketéknek. Majd jött a sikerkorszak, bajnoki győzelmek sora Roberto Mancinivel és Zlatan Ibrahimovic-csal, és végül a csúcs a Bajnokok Ligája győzelem 2010-ben, José Mourinho irányításával.
2012-óta a háromszoros világbajnoki résztvevő Júlio César formája hanyatlást mutatott, nem találta a helyét sem a QPR-ban, sem a Toronto FC-ben, sem a Benficaban. Sőt, a portugál klubtól már tavaly november kirúgták, ezt követően egyezett meg az idén már 39 éves veterán a Flamengoval.
„A Flamengohoz 12 éves koromban érkeztem. A Flamengonál sportolva váltam férfivá. Ragyogó karrierm volt, és most visszajöttem. Ez a klub nem az, ami volt, strukturált, profi. A követelmények növekedtek. Szeretnék élvezni minden pillanatot, és Rióban visszavonulni. A következő meccsem nem tudom mikor lesz, de hiszek magamban és Istenben.”
– nyilatkozta Júlio César a visszatérése apropóján.
A korábbi 87-szeres válogatott kapus egyelőre még csak a kispadig jutott a riói klubban, mégpedig a River Plate elleni Libertadores Kupa meccsen. Igaz, a brazil bajnokság 2018-as idényének kezdete még előttünk áll. Mellesleg Césarnak nem lesz könnyű dolga a kezdőcsapatba kerülésért, lévén riválisa a volt Valencia alapember, a szintén válogatott Diego Alves. További neves csapattárs még a volt Interes csapattárs, a már 39 esztendős Juan, illetve Diego Ribas (Werder, Atlético, Juventus, Fener)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.