Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem kápráztatta el közönségét az OL, amely a Caent fogadta.
Közepesnél egy kicsit jobb meccset hozott az élmezőnyhöz tartozó Lyon és a középmezőnyben tengődő Caen találkozója. Ugyan az „Oroszlánok” végig irányítottak, és jelentős fölényben is futballoztak, ám hiába a rengeteg helyzet, a szünetig gólt sem tudtak szerezni. A második félidőben valamelyest változott a kép, de ekkor már a vendégek előtt is adódtak lehetőségek, mígnem negyedórával a játékrész kezdete után bevette ellenfele kapuját a Lyon. Labdabirtoklásban bántóan egyoldalú volt a mérkőzés, ám hiába ez a fölény, kapura nem igazán jelentett veszélyt a piros-kék társaság, pedig húsz alkalommal is kísérleteztek Genesio tanítványai. A szűk győzelemmel két pontra megközelítette a Marseille-t a Lyon, ám a kikötővárosiak este ismét elléphetnek riválisuktól, amennyiben legyőzik a Toulouse-t.
Lyon – Caen 1-0 (0-0)
G.: Traoré (63.)
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.