Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem egészen úgy alakul ez a szezon a Paris Saint-Germain csapatánál, mint ahogy azt remélték a francia klub játékosai és szurkolói. Ugyan a párizsiak vezetik a Ligue 1 táblázatát, de a Bajnokok Ligájában már búcsúzni kényszerültek.
Már decemberben, a nyolcaddöntők sorsolásakor tudtuk, hogy nem várhat könnyű tavasz a PSG-re, lévén a vak (bal)szerencse a Real Madridot sodorta útjukba. A „Királyiak” pedig végül teljesen megérdemelten búcsúztatták is a sérült Neymart nélkülöző gárdát.
A PSG a bajnokságot utcahosszal vezeti, miközben a szezon elején már begyűjtötték a Szuperkupát, finalisták a Ligakupában, míg az országos kupában ott vannak az elődöntőben. Nagyon esélyes tehát, hogy az Emery-tanítványok az idényt nem kevesebb, mint négy trófeával fogják zárni, ám ezek közül egyik sem lesz a BL serlege. Pedig ezt már évek óta, az Ibrahimovic-éra óta hajszolják a párizsiak.
A nehézségekről, és a Neymar körüli helyzetről nyilatkozott a csapat brazil védője, Dani Alves:
„Azt hiszem, hogy a vereségek sohasem véletlenek. Úgy vélem, hogy a csapatban még nem teljesen működik a kémia. Fejlődésben vagyunk, és ez tükröződik a pályán. Tapasztaltam már ezt a problémát más csapatoknál, és a brazil válogatottban is. Ezen a folyamaton a PSG-nek is át kell esnie. Neymart nem kell meggyőznöm arról, hogy maradjon a PSG-ben ezen a nyáron. Neymar felnőtt, és megtanult minden nap harcolni a nehezebb pillanatokban is.”
– nyilatkozta a korábbi Barca-sztár a szintén brazil O Globo újságnak.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.