Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, tehát a Super League továbbra sem hozza lázba az európai futballhíveket, lévén pár magasabban jegyzett labdarúgó megjelenése összességében még nem reformálta meg a pontvadászat színvonalát. Viszont előszeretettel lesi mindeni, hogy az álomfizetésekért cserébe mit is mutatnak a földkerekség egy másik szegletén azok a játékosok, akik belevágtak ebbe a kalandba. Hétvégén a bajnokság második fordulóját rendezték, Lavezzi duplázott, Hulk, Pato, Pellé, Tardelli és Bakambu egy-egy alkalommal tudott eredményes lenni. A címvédő Guangzhou Evergrande, tehát Fabio Cannavaro csapata pedig gólparádét redezett Alan és Goulart főszereplésével.
A Hebei egy döntetlennel kezdte a bajnokságot, hétvégén pedig Ezequiel Lavezzi duplájának köszönhetően idegenben aratott győzelmet a Guizhou Zhicheng gárdája felett. Az argentin gólfelelős a 94. percben döntötte el a 3:2-re végződő meccset.
Remekül kezdett a Shanghai SIPG, mely az első körben az újonc Dalian Yifang FC-t ütötte ki 8:0-ra. Hétvégén az a Shanghai Shenhua volt az ellenfél, mely tavaly még Carlos Tévezt is a soraiban tudta. Az újonc ellen Oscar triplázott, Hulk pedig büntetőből köszönt be. A mostani 2:0-ás idegenbéli sikerből Hulk vette ki a részét egy szép akciógóllal. A SIPG jobb gólkülönbségével két forduló után vezeti a tabellát.
A Tianjin Quanjin fedélzetén Witsel, Modeste és Pato. Egy hete előbbi kettő talált a hálóba, most pedig Pato volt eredményes, igaz a hosszabbításban már csak a szépítésre futotta a braziltól, ugyanis az újonc Beijing Renhe 2:1-re nyert idegenben.
Csakúgy mint Hulk csapata a SIPEG, a Shangong Luneng is hibátlan két kör után és még a hálójuk is érintetlen. Az első játéknapon Tardelli duplája kellett a Beijing Guoan elleni sikerhez, most hétvégén pedig Tardelli mellett Pelle is betalált a Chongqing Lifan ellen 2:0-ra megnyert meccsen.
Fabio Capello csapatát a Jiangsu Suningot az a Beijing Guoan győzte le, mely a télen szerződtette a Villarrealtól Bakambut. A kongói csatár első gólja egyben győztes találat is volt.
A korábbi aranylabdás Fabio Cannavaro csapata Goulart és Alan duplájával gólparádét rendezett a Changchun Yatai ellenében. A két brazil gólfelelős kiváló formában van, érdekesség, hogy az első fordulóban a Guangzhou R&F elleni városi derbin a négy lőtt gól még pontot sem eredményezett a számukra.
Két forduló után tehát a Shanghai SIPG vezet, összességében pedig három csapat hibátlan és már csak négy veretlen. A góllövőlistát Alan vezeti, mögötte jön a tavalyi gólkirály Zahavi. Az élmezőny tele van brazilokkal…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.