Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a bajnoki címre ácsingózó székesfehérvári alakulat, viszont a Balmazújvárost csak dicséret illeti.
Meglesz-e az első? Ez a kérdés foglalkoztatta a sajtót és a szurkolókat a találkozó előtt, ugyanis a Balmazújváros újoncként két pontot már ellopott a jóval tehetősebb riválisától. Ezúttal viszont sokan azt várták, hogy a Ferencvároshoz hasonlóan kiüti ellenfelét a piros-kék alakulat. Ehhez képest sokáig jól tartotta magát az újonc, ami inkább kritika a Videotonnak. A fehérváriak egyszerűen nem találták a betonbiztos védekezés ellenszerét, s ennek hatására az első félidő vége táján szórványos füttyszó is harsant. Semmi ötlet, semmi elképzelés nem volt a fehérváriaknál. Mintha a látogatók hibáira vártak volna, miközben a hajdúságiak kontrái rendre hordoztak magukban veszélyt.
Nikolic aztán megelégelte a tehetetlenséget, és előbb Huszti Szabolcs – több, mint négyezer nap után ismét – lépett pályára, majd Kovács István és Varga József is pályára lépett. Utóbbi azért is érdekes, mert Georges Leekens kisebb sérülése miatt tekintett el a középpályás meghívásától. De hiába a válogatott rutinnal felvértezett labdarúgók, a fehérváriak továbbra sem tudták begyötörni a labdát Horváth kapujába. Egészen a hajráig, amikoris egy Lazovic által felívelt szabadrúgást Juhász Roland fejelt a kapuba. Ezzel kiszenvedte a győzelmet a Videoton, de közel sem játszott meggyőzően, de erre mondják, a győzelmet nem kell magyarázni.
Videoton – Balmazújváros 1-0 (0-0)
Pancho Aréna, vezette: Farkas Ádám
Gólszerzők: Juhász (84.)
Sárga lapok: Huszti (76.) ill. Andric (53.), Rus (85.)
Kiállítva:
Videoton: Kovácsik – Nego, Fiola, Juhász R., Stopira – Pátkai (Huszti, 60.), Nikolov (Kovács I., 68.) – Lazovic, Hadzic, M. Scepovic (Varga J., 86.) – S. Scepovic. Vezetőedző: Marko Nikolics
Balmazújváros: Horváth L. – Póti, Tamás L., Rus, Uzoma – Sigér, Haris – Andric (Rudolf, 74.), Sindagoridze (Arabuli, 61.), Maisuradze (Zsiga E., 86.) – Vajda S. Vezetőedző: Horváth Ferenc
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.