Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Barcelona csillaga, Lionel Messi egy interjúban beszélt arról, hogy hogyan változott meg a játékstílusa az évek alatt.
Forrás: AS
Messi az argentin La Cornesa tv-műsornak adott interjújában beszélt arról, hogy az évek során csatárból inkább előkészítővé vált, és már nem olyan önző játékos, mint amilyen régen volt.
“Korábban mindig én akartam birtokolni a labdát, és azt, hogy a többiek hozzanak engem játékba. Ma már inkább én készítem elő a helyzeteket, és többet is passzolok. Már nem vagyok olyan önző játékos mint régen.”
Az argentin támadó azért a gólszerzést sem felejtette el: a szezonban minden sorozatot figyelembe véve már 34 találatnál tart, emellett pedig 16 gólpasszt is kiosztott.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.