Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Lionel Messi klubszinten mindent megnyert a Barcelonával, az argentin válogatottban azonban eddig elkerülték a trófeák. A harminc éves klasszis legutóbbi nyilatozatában el is hintette, amennyiben Oroszországban sem érnek fel a csúcsra, nem folytatja tovább a nemzeti csapatban.
(Fotó: Mirror Football/Twitter)
“Érezzük, ha nem jön össze a tornagyőzelem Oroszországban sem, nem marad más hátra, mint búcsút inteni a válogatottnak” – nyilatkozta Messi az argentin La Cornisa nevű hírműsornak.
“Az álmom, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Azt kívánom, hogy hasonlóan jók legyünk, mint 2014-ben Brazíliában. Van úgy, hogy mindent jól csinálsz, és a végén mégis elbuksz, mint Argentína Brazíliában” – tette hozzá, utalva a németek elleni vb-döntőben elszenvedett 1-0-s vereségre.
Messi az ominiózus vb-döntőn kívül három Copa América-finálét is elbukott már, a 2016-os Chile ellen elvesztett döntő után pedig már egyszer be is jelentette visszavonulását a válogatottól. Az ötszörös aranylabdásnak eddig 123 meccsen 61 gólja van a nemzeti csapatban.
Argentína Izlanddal, Horvátországgal és Nigériával került egyébként egy csoportba a világbajnokság sorsolásán.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.