Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Nice-ben remeklő Mario Balotelli a Gazzetta dello Sportnak “nyílt meg”. Az olasz botrányhős szerint az utóbbi években megkomolyodott, mégpedig elsősorban az apaság miatt.
(Fotó: as.com)
“Most már sokkal komolyabb vagyok, köszönhetően az apaságnak. 27 éves vagyok, a csajozós éveim elmúltak” – nyilatkozta jellemfejlődéséről az olasz lapnak a támadó, aki szerint jó formájának köszönhetően a válogatottban is helye lenne.
“Bíztam benne, úgy éreztem megérdemeltem volna” – mondta Super Mario a végül meg nem érkező válogatott behívó kapcsán. (Az olaszok az argentinok és az angolok ellen játszottak felkészülési mérkőzéseket.)
Balotelli hosszú ideje kegyvesztett a szövetségi kapitányoknál, utoljára négy éve kapott lehetőséget a Squadra Azzurrában. A francia bajnokságban 19 meccsen lőtt 14 találata mindenképpen indokolná “rehabilitálását”, ám Luigi Di Biagi a legutóbbi kerethirdetésnél inkább a fiatalokra szavazott, így Ciro Immobile és Lorenzo Insigne mellett Federico Chiesa és Patrick Cutrone kapott behívót.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.