Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk a Manchester City válogatott szélsője Raheem Sterling a Real Madrid egyik nyári kiszemeltje lehet, ám a PL listavezetője semmiképpen nem szeretné elveszteni a támadót.
És ez az álláspont azóta se változott természetesen, mi több Pep Guardiola a klub menedzsere is elmondta, hogy nagyon fontos Streling maradása:
“Semmi kétség, ez nagyon fontos most. De ezek az ügyek tudjuk, hogy milyenek, az ügynökök és az általuk teremtett körülmények, vagy a játékos akit lehet, hogy más klubok is érdekelnek.”
“De én tudom, hogy tudja, hogy nekünk ő milyen fontos játékosunk.”
Sterling szerződése 2020 nyarán jár le, ám egyelőre a tárgyalásokért felelős Txiki Begiristain nem sietteti a tárgyalásokat, pedig ha van szezon ahol megérdemelné Sterling a hosszabbítást az mondjuk ez. A játékos minden sorozatot figyelembe véve 37 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 20 gólt és 11 gólpasszt szerzett.
A Manchester City egyébiránt a szombati napon még egy fontos lépést tehet a bajnoki cím felé vezető úton, ugyanis 18:00-kor látogat az Evertonhoz.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.