Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Juventus trénerét, Massimiliano Allegrit meglepő módon a napokban nem csupán a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első felvonása foglalkoztatta.
Az 50 esztendős szakember szerint ugyanis hamarosan eljön a távozás ideje számára Olaszországból. Mindezt a Juvét 2014 óta irányító tréner a brit The Telergaph-nak adott exkluzív interjújában mondta még a Real elleni Bl-meccs előtt. “Olaszországban végeztem, biztos, hogy külföldre megyek majd!” – Így Allegri, aki saját edzői hitvallásáról is beszélt. “Sosem tudnék olyan edző lenni, aki csak a taktikára, vagy csak az elemzésekre helyezi a hangsúlyt. Ennél jóval ösztönösebbnek tartom magam. Véleményem szerint egy edzőnek az érzéseire és az észleléseire kell hagyatkoznia és ezek alapján reagálnia. Egyébként meg elég lenne a számítógép elé leülni, megtervezni mindent. Utóbbi esetben azonban pont olyasmi lenne az egész, mintha Play Station-nel játszanánk! A futballban sokan próbáljuk elérni a tökéletességet: Taktikákkal, figurákkal, merész húzásokkal. Megítélésem szerint ez lehetetlen, hiszen megszámlálhatatlanul sok variáció létezik!”
Allegri egyébként érdekes interjút adott, ahol egyebek mellett még azt is megemlítette, hogy szerinte miért jutott túl a Juve már-már sokak szerint vert helyzetből a Tottenham együttesén. “A Tottenham kétségkívül egy nagyszerű csapat, nagyszerű helyzetből várta a visszavágót. Sejtettem, hogy lesz egy 15 – 20 perces időszak, amikor gólt, gólokat lőhetünk ellenük. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy várjanak erre, addig összpontosítsanak, majd kíméletlenül csapjanak le. Meg is tették!”
Szerintünk Allegri hasonló ösztöneire azért a Real Madrid elleni párharcban is nagy szükség lesz!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.