A Bundesliga 30. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Borussia Mönchengladbach együttese a már biztos bajnok Bayern München csapatához látogatott. A két klub közelmúltbeli találkozóin a ‘Gladbach többször is meglepte a bajorokat, ebből kiindulva hazaiak ma sem mehettek biztosra.
Jupp Heynckes, a hazaiak trénere erősen tartalékos kezdőt küldött a pályára. A csapatból kimaradt Robben, Ribéry, Lewandowski és Rodriguez is, akik mind a cserepadon kaptak helyet. Meglepetésre Jerome Boateng még oda sem fért be. A vendégeknél sok-sok sérült van továbbra is, de eltiltott is akadt, méghozzá Lars Stindl személyében.
Drmic meglepte a Bayern München-t a 100. Bundesliga találkozóján.
Az első félidőben alaposan bekezdett a vendégcsapat. A 9. percben Drmic kapott egy remek labdát, majd a tizenhatoson belül megforgatta Süle-t és a hosszúba lőtt. A svájci válogatott játékos egyébiránt jubilált, hiszen ez volt a 100. Bundesliga mérkőzése, amit egy Bayern-nek rúgott góllal ünnepelt meg. A bekapott gól után a Bayern egyre inkább átvette a mérkőzés irányítását, s a 16. percben majdnem ki is egyenlített. Thiago leheletfinom passza után Müller egalizálhatott volna, de a csapatkapitány a kapu mellé lőtt. Sokáig ez a helyzet volt az egyetlen veszélyes momentum a hazaiak részéről, akik ugyan domináltak és sok beadással próbálkoztak, de ezekbe mind-mind hiba csúszott. A 37. percben aztán megtört a jég, s 1:1-re módosult az eredményjelző az Allianz Arenaban. Süle adott remek passzt Müller-nek, aki középre tette a játékszert az érkező Wagner pedig ezt köszönte szépen és bepasszolta a kapuba. Négy perccel később pedig újra Wagner volt főszerepben. Egy ártalmatlannak tűnő fejes után Sommer kapus képtelen volt hárítani. Ezzel a német válogatott csatár megfordította a mérkőzést még a félidő előtt.
Wagner nagyot játszott, megfordította a találkozót.
A szünetben a két gólpasszt adó Müller helyére James Rodriguez állt be. A kolumbiai nem is tétlenkedett sokáig, hiszen az 51. percben remek indítást adott Tolisso-nak. A francia középre tett labdája után Wagner majdnem megszerezte harmadik gólját, de telibe lőtte Sommer kapust. A kipattanóra viszont Thiago érkezett, aki azt könyörtelenül kihasználta az előtte adódó lehetőséget. Pár perccel később pedig majdnem újra rezdült a vendégek hálója. James Rodriguez rúgott a büntetőterületen belülről egy hatalmas kapufát, amit Sommer csak végignézett. A negyedik gól azonban nem váratott sokáig magára. A 68. percben Alaba cselezett befelé a bal oldalról, majd a gyengébbik lábával, azaz jobbal lőtt egy hatalmas gólt, ezzel végleg eldöntve a mérkőzés kimenetelét. A 83. percben pedig a kegyelemdöfést is bevitte a csereként beálló Lewandowski révén. A lengyel támadónak ez volt a 13. mérkőzése a Mönchengladbach ellen és csupán ez volt a második gólja. A mérkőzés hátralevő perceiben már senki sem volt eredményes, így a Bayern kiütéses, 5:1-es győzelmet aratott.
Összefoglalva a Bayern megérdemelten győzött, azonban érdemes hozzátenni, hogy Jupp Heynckes együttese a rajtnál beragadt, csak úgy, mint egy héttel ezelőtt az Augsburg otthonában. Ez azért aggodalomra adhat okot a csapat háza táján a Bajnokok Ligájával kapcsolatban. Mint ismert a Bayern a Real Madrid-al csap össze a döntőbe jutásért, s ott az effajta kezdés nagyon megbosszulhatja magát. A Mönchengladbach az első tíz percet leszámítva nagyon gyengén futballozott és joggal kapott négy gólt. A csapat a vereség után maradt a 8. helyen a tabellán.