Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Érzelmekkel teli rangadóra számíthattak a VELTINS-Arena-ba látogatók: az általában egyébként is paprikás hangulatú Revierderby várakozásait ugyanis tovább fokozta az odavágó 4-4-es drámája, illetve a csapatok tabellán elfoglalt pozíciója.
Kép forrása: kicker.de
1. félidő: A vártaknak megfelelően a forduló előtt harmadik helyen álló Dortmund kezdte támadóbb szellemben a mérkőzést, és Reus révén veszélyeztetni is tudták a hazaiak kapuját. Később azonban kiegyenlítődött, majd megfordult a labdabirtoklás: a Schalke türelmesen járatta a játékszert, míg a sárga-feketék inkább kontrákra rendezkedtek be. Az első játékrészben mindkét védelem parádésan teljesített, és a széleket a Schalke uralta, így sem az alapvetően szélen erős Dortmund, sem a Goretzka pocsék formája miatt erőtlen gelsenkircheniek nem tudtak betalálni.
2. félidő: A szünet utáni első néhány perc újabb nem várt fordulatot hozott: az erőteljesen letámadó Schalke hibára késztette Schmelzert, kinek eladott labdájából Konoplyanka gyengébbik lábával szerezte meg a vezetést! (1-0) Ez a pofon látszólag kissé felrázta a vendégeket, és a mérkőzés tempójának is jót tett: perceken keresztül helyzet helyzetet követett, a pontatlanság azonban továbbra is nagy úr volt mindkét kapu előtt. A meccs végére már gyakorlatilag teljesen áttevődött a játék a Schalke térfelére, mégsem tudta a Dortmund feltörni a rendkívül mélyen, szűken, és jól szervezetten üzemelő hazai védelmet. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, az okosabban játszó csapat mellé pártolt a szerencse is: egy parádés szabadrúgás-kombináció végén Naldo döntötte el a mérkőzést 20 méteres löketével! (2-0) A mérkőzés zárómomentuma ugyancsak a vendégeket érintette érzékenyen: Michy Batshuayi a 93. percben hordágyon hagyta el a pályát egy ütközést követően…
A Revierderby győztese tehát a Schalke lett, kiknek előnye immáron négy pont a harmadik Leverkusennel szemben. A Dortmund ugyanakkor visszacsúszott a negyedik helyre, tehát az ezüstérem jó eséllyel elúszott számukra…
FC Schalke 04 – Borussia Dortmund 2-0 (0-0)
Helyszín: VELTINS-Arena (Gelsenkirchen, Németország); Vezette: Manuel Grafe
Gólszerzők: Konoplyanka (49.), Naldo (82.) ill. –
Sárga: Burgstaller (78.) ill. Piszczek (61.)
Kiállítva: – ill. –
FC Schalke 04: Fahrmann – Stambouli, Naldo, Kehrer – Caligiuri, Goretzka (McKennie 71.), Bentaleb, Schöpf – Harit (Di Santo 87.) – Burgstaller, Konoplyanka (Pjaca 74.). Vezetőedző: Domenico Tedesco
Borussia Dortmund: Bürki – Piszczek, Sokratis, Toprak, Schmelzer (Götze 86.) – Dahoud (Sancho 79.), Sahin – Pulisic, Reus, Philipp (Schürrle 46.) – Batshuayi. Vezetőedző: Peter Stöger
Írta: Wernigg Márton
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.