Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német Bundesligában, Dárdai Pál vezetésével vitézkedő Hertha BSC együttese a héten jelentette be, hogy új főszponzor érkezik a csapathoz az új idényre. Igaz, a TEDi logója már a szezon eleje óta látható volt a berliniek mezének vállán.
Ám a mellékszerep után a 2018-19-es idényben már főszerepet kap a berliniek szerelésén az új szponzor. A TEDi egy diszkont áruházlánc, mint a nálunk is jelenlévő KiK, Pepco és társai. A cég anyavállalata a Tengelmann-Grupp, amelyhez tartozik az imént említett KiK, vagy éppen az OBI is.
A Hertha és a TEDi megállapodása a 2020-21-es szezon végéig szól. A hivatalos közlemény szerint a cég azért választotta a fővárosi együttest a támogatása célpontjává, mert ez az a klub, amely hasonló értékeket képvisel, mint a bolthálózat. Mindkét fél számára fontos a család, a gyerekek és az otthon öröme.
Dárdai Pál és játékosai természetesen szívesen vettek részt a közös reklámfelvételen, a sportigazgató Michael Preetz pedig elégedetten nyilatkozott a megegyezésről:
„Az első hetek gyorsan bizonyították, hogy mennyire jó és megbízható a Hertha és a TEDi közötti kapcsolat. Nagyon várjuk már, hogy hosszú távon a főtámogatónk legyen. Szeretnénk megköszönni az aktuális szponzorunknak, vagyis a bet-at-home.comnak az elmúlt néhány évben végzett munkáját, melyet ebben az évben egy Európa-liga szereplés elérésével szeretnénk lezárni.”
– fogadkozott a klub korábbi játékosa.
https://www.youtube.com/watch?v=2gl1fg7YnGU
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.