Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A döntőt játszották az ifjúsági Bajnokok Ligájában, de a nagyokkal ellentétben mind a Chelsea, mind a Barcelona érdekelt volt a végjátékban.
Elképzelhető, hogy a felnőttek sorozatában is spanyol-angol finálét rendeznek májusban, de az ifi BL-ben látott Chelsea – Barca párharc aligha ismétlődik meg. A londoniak és a spanyolok is elvéreztek a korábbi szakaszban, míg a fiatalok között e két együttes vívta a döntőt.
Ahogy az várható volt, elképesztő fölényben kezdett a Barcelona, a Chelsea az első félidőben a kapu elé sem tudott jutni. A végig irányító katalánok azonban sokáig hiába kísérleteztek a kék-fehérek védelmének megtörésében, nem találták a rést. A gát áttörésére több, mint félóra játék kellett, ekkor Ruiz passzát Marques Mendez váltotta gólra. A statisztika is beszédesen alakult: a Chelsea az első negyvenöt percben nem tudott kapura lőni. 11/3/2 volt a barcelonai kapura lövési mutató, míg a Chelsea-é 0/0/0.
A folytatás sem alakult túl fényesen a londoni fiataloknak. A második félidő elején újabb gólt szerzett a venezuelai támadó, majd három cserével próbált életet lehelni együttesébe Joe Edwards, sikertelenül. A katalánok végig irányították ezt a játékrészt is, mígnem a ráadás perceiben végleg eldöntötték a finálét.
Ezzel a katalánok utolérték a Chelsea-t, amely a második és harmadik (2014, 2015) kiírást nyerte meg, így a Barcelona 2013 után diadalmaskodott ismét.
Chelsea – Barcelona 0-3 (0-1)
Colovray stadion, Nyon, vezette: Andreas Ekberg (svéd)
Gólszerzők: Marques Mendez (33., 52.), A. Ruiz (90+2.)
Sárga lapok: D. Sterling (29.), James (42.) ill. Mingueza (35.), A. Orellana (60.), Pena (82.), J. Miranda (87.), Morey (90+1.)
Kiállítva:
Chelsea: Cumming – D. Sterling, Guehi (McEachran, 58.), Grant – James, St.Clair, Maddox (Lamptey, 73.), McCormick, Familio-Castillo – Redan (Brown, 67.), Hudson-Odoi. Vezetőedző: Joe Edwards
Barcelona: Pena – Morey, Mingueza, Movilla, Miranda – Puig (Vila Garcia, 90+3.), Orellana (Morer, 74.), Collado – Ruiz, Marques Mendez (Jaime, 80.), Pérez. Vezetőedző: Francisco Pimienta
A sorozat gólkirálya Ivan Ignyatyev (FK Krasznodar) lett 10 góllal, mögötte Dani Gómez (Real Madrid), Carles Pérez (Barcelona) és Aleksandr Rudenko (Spartak Moszkva) végzett 7-7 találattal.
Összessített dicsőséglista:
Chelsea, Barcelona 2-2
RB Salzburg 1
2013-14 Barcelona – Benfica 3-0
2014-15 Chelsea – Sahtar Donyeck 3-2
2015-16 Chelsea – PSG 2-1
2016-17 RB Salzburg – Benfica 2-1
2017-18 Chelsea – Barcelona 0-3
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.