Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A francia bajnok Paris Saint-Germain csapatától már megszokhattuk, hogy pénzt és fáradságot nem sajnálva évről évre felkutatja Európa, és azon belül is főleg Franciaország legnagyobb tehetségeit, majd horribilis összegért szerződteti őket. Így kerülhetett a fővárosi klub kötelékébe Layvin Kurzawa, illetve Kylian Mbappé is, s most csak a teljesség kedvéért a középpályára is hoznának egy csiszolatlan gyémántot…
A PSG ügyeiben általában jól értesült Paris United szerint a fővárosi csapat kivetette hálóját az Olympique Lyonnais sokoldalú középpályására, Tanguy Ndombele-re. A 21 esztendős játékos tavaly a másodosztályú Amiens együttesének színeiben robbant be a köztudatba, s idén egy 2 millió eurós kölcsönszerződés keretein belül már Lyonban rúgta a bőrt. Ndombele azonnal meghatározó játékosává vált a bajnokságban jelenleg a második helyen álló alakulatnak: 42 mérkőzésen 1 gólt és 7 gólpasszt jegyzett eddig. Ami azonban ennél sokkal fontosabb, az a játékstílusa: a védekező és a támadó-harmadban is derekasan dolgozik, vérbeli “vízhordó” középpályás, amire a PSG-nek Matuidi hanyatlása óta égető szüksége volna.
Akad azonban egy bökkenő: Ndombele kölcsönszerződése ugyan egy hónapon belül lejár, de a Lyonnak a hírek szerint 8 millió eurós opciós joga van végleges szerződtetésére. A párizsiak tehát kénytelenek kivárni, hogy az ifjú spíler elfogadja-e jelenlegi munkáltatója ajánlatát. Mellettük egyébként olvasni lehet a Manchester United, a Liverpool, az Arsenal, a Tottenham, az Atletico Madrid, és a Roma érdeklődéséről is, így Nasser Al-Khelaifinek várhatóan ismét mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, ha nem akar úgy hoppon maradni, mint Fabinho esetében…
Írta: Wernigg Márton
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.