Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német élvonalban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese tele van jobbnál jobb labdarúgókkal, akiket több európai élcsapat is szívesen látna a keretében. Az egyik ilyen, az a Jerome Boateng, aki most tisztázta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
Vélhetően jövőre is Bayern szerelésben láthatjuk Boatenget.
A 29 esztendős német válogatott védő nem olyan túl rég tett egy olyan nyilatkozatot, amelyben azt ecsetelte, hogy az ő korában bizony már el kell gondolkodni azon, hogy vajon a jelenlegi klubjánál szeretné-e befejezni a pályafutását. Ennek hatására természetesen jöttek is a pletykák, melyek a Manchester City és a Manchester United érdeklődéséről szóltak. A játékos most reflektált korábbi kijelentésére és vélhetően ezzel elcsendesítette az előbb említett klubokat.
„Egyszerűen csak azt mondtam, hogy az én koromban az ember megfontol bizonyos dolgokat. De mostanság nagyon boldog vagyok, és abszolút otthon érzem magam a Bayern-nél. Nem gondolkodom a távozáson.”
Boateng a Vb részvételével kapcsolatban is megszólalt, ugyanis kisebb sérülés miatt néhány mérkőzéssel a szezon vége előtt kénytelen volt pihenőre vonulni.
„Elsősorban egészséges szeretnék maradni és játszani a Világbajnokságon. Úgy érzem, egyre jobban vagyok, és nem hinném, hogy veszélyben lenne a Vb részvételem. Türelmesnek kell lennem és nem szabad kockáztatnom a visszatéréssel kapcsolatban. Löw is és Müller-Wohlfahrt csapatorvos is tudja, hogy ez a célom. Teljesen reális az utazásom Oroszországba.” – árulta el Boateng.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.