Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Liga csapatai az Atletico vezetésével belevetették magukat a bajnoki véghajrába – a 37., vagyis az utolsó fordulót rendezték Spanyolországban.
Meccsdömping várt ránk szombaton, hiszen Spanyolországban a bajnokság hajrájához érve egyre több meccset indítanak egyszerre – igaz ez még akkor is, ha már igazából a legfontosabb helyezések már gazdára találtak. Ez persze nem jelenti azt, hogy teljesen tét nélkül zajlana jelenleg a spanyol bajnokság, a második hely sorsa például még nem dőlt el teljesen. Az Atletico Madrid egész jó pozícióban van, hiszen eleve volt 3 pont előnyük a városi rivális Real Madrid előtt, most a Getafe ellen pedig szintén nem ment nekik olyan rosszul a játék. Ezt a 8. percben szerzett góljuk is igazolja: a hazai védelem elbambult kissé, amit Griezmann passza után Koke használt ki, ezzel pedig vezettek a Matracosok. A jó korai kezdés azonban az izgalmak rovására ment. A madridiak onnantól, hogy pozícióban voltak már nem erőltették a támadásokat, csak tartották előnyüket, kivártak és menedzselték a meccset.
A Getafe persze valamelyest felszívta magát és a mezőnyben fel tudta venni a versenyt a piros-fehér ellenfelével, ám mindez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. Úgy is mondhatnánk, hogy egy kimondottan eseménytelen mérkőzés volt ez. A második félidőben aztán próbálta fokozni a sebességet a Getafe, ám nem igazán tudták megszorongatni az Atleticót. Simeone együttese kontrollálta az eseményeket, a hajrára pedig még azt is megengedhették maguknak, hogy a legjobbjaikat pihentessék egy kicsit. nyugodtan le is hozták az utolsó perceket, egyetlen kis apróságtól eltekintve: a 77. percben Fajr jutott büntetőhöz, ám a hazai középpályás nem tudott túljárni Oblak kapus eszén, aki bravúrral hárított. Az Atletico ezzel pedig hozta a szokásos 1-0-t, amit már jól megszokhattunk tőlük sz évek során. Ezzel már több, mint valószínű a második helyük.
Akadtak azonban más meccsek is szombaton. A Real Sociedad például egy mozgalmas és fordulatos találkozón tudott 3-2-re nyerni úgy, hogy ellenfelük két gólos hátrányból állt fel és küzdötte fel magát ismét döntetlen állásig. A baszkok számára tehát kellett egy újabb gól, amit Willian Jose szállított, méghozzá büntetőből a 78. percben, ez pedig győzelmet jelentett számukra. Az Eibar az Atletihez hasonlóan már a legelején dűlőre vitte a dolgot és Charles révén az 5. percben előnybe került, amit sikerült is megtartaniuk a továbbiakban. Náluk is magabiztosabb volt viszont az Alaves: a szintén baszk csapat 3-0-ra is vezetett az Athletic Bilbao ellen, ám Iker Muniain a végén szépíteni tudott, így “csak” 3-1 lett a vége. Növelték is az előnyüket a Bilbao előtt.
Getafe – Atletico Madrid 0-1 (0-1)
Helyszín: Coliseum Alfonso Perez (Getafe), Vezette: Rojas
Gólszerző: Koke (8.)
Sárga lap: Fajr, Flamini, Portillo, ill. Godin, Thomas Partey
Getafe: Guaita – Pacheco Antunes, Gonzalez Cabrera, Dakonam, Damian Suarez – Diedhiou (Angel), Fajr, Flamini (Mora), Portillo – Remy (Pacheco), Molina. Vezetőedző: Bordals.
Atletico Madrid: Oblak – Filipe Luis, Godin, Savic, Juanfran – Koke (Angel Correa), Gabi, Thomas Partey, Saul Niguez – Diego Costa (Gameiro), Griezmann (Fernando Torres). Vezetőedző: Simeone.
Real Sociedad – Leganes 3-2
G.: Oyarzabal (18.), Canales (25.), Rico (26.), Guerrero (53.), Willian Jose (78. – büntető)
Alaves – Athletic Bilbao 3-1
G.: Guidetti (43.), Munir El Haddadi (60.) Ibai Gomez (77.), Muniain (79,)
Eibar – Las Palmas 1-0
G.: Charles (5.)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.