Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) a szokásokhoz híven osztályozóval dől el, hogy lesz-e harmadik kieső. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Wolfsburg végzett a 16. helyen, így a Farkasok már mondhatni rutinosnak számítanak az efféle összecsapásokban. Idei ellenfelük a Bundesliga 2-ben a harmadik helyre befutó Holstein Kiel, amely a másodosztály legeredményesebb csapata volt 71 szerzett találattal. Azonban az elmúlt évek tapasztalatai nem sok jót ígérnek a második ligás kluboknak, hiszen utoljára osztályozón keresztül a Düsseldorf tudott feljutni az élvonalba még 2012-ben.
Origit, az első gól szerzőjét ünneplik a társak. (kép: focus.de)
Az első félidő elején a hazai együttes nekiment ellenfelének, aminek egész hamar meg is lett az eredménye, a 13. percben ugyanis vezetéshez jutott a Wolfsburg. Malli tört be a tizenhatoson belülre majd tette középre a labdát, amit Brekalo lőtt kapura. Ezt még ugyan Kronholm kapus hárítani tudta, viszont a kipattanót már nem, amelyre Origi érkezett a legjobb pillanatban. A vezetés megszerzése után is inkább a Farkasok domináltak, azonban a 34. percben jött a hideg zuhany számukra. Drexler az alapvonalon cselezett ki két határozatlan Wolfsburg védőt, majd középre tett passza után Schindler egyenlített. Sokat viszont nem kellett várni az újabb gólra, amely újra a hazaiak részéről született meg. A 40. percben egy rossz vendég felszabadítás után Brekalo bombázott Kronholm kapujába. Ennek a gólnak köszönhetően Bruno Labbadia legénysége vonulhatott előnnyel a szünetre.
Malli épp a Wolfsburg harmadik gólját szerzi. (kép: kicker.de)
A második játékrészre a Wolfsburg jött ki jobban. A hazaiak az első félidőhöz hasonlóan többet birtokolták a labdát és nyomás alatt tartották a Kielt. Ennek az 56. percben újfent meglett az eredménye. Origi fordult le két védőről, majd remek labdát adott Mallinak, aki nem hibázott, s ezzel magbiztossá tette csapatának az előnyét. A biztos vezetés tudatában a Wolfsburg visszább vett a tempóból, amelyet természetesen igyekeztek kihasználni a Kiel játékosai. Azonban hiába záporoztak a vendég lehetőségek újabb gól már nem született, így 3:1-es biztos győzelem tudatában várhatja a hétfő esti visszavágót a Wolfsburg.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.