Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szerencsés helyzetben van végre a brazil válogatott kapusfronton. A világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének ugyanis két világklasszis portása van a huszonhárom fős keretben. A jelek szerint az oroszországi tornán az AS Roma játékosa, Alisson fogja védeni a dél-amerikai válogatott kapuját.
Könnyen lehet, hogy Alisson azonban már nem sokáig lesz a Roma kapusa, ugyanis már most nagyon érdeklődik iránta a Real Madrid. És egy jó világbajnoki szereplés csak még jobban megdobhatja a 25 éves brazil iránti érdeklődést, illetve magát a vételárat is.
A Sky Sports szerint a Real meglehetősen jó áron venné meg Alissont a rómaiaktól, egészen pontosan 50 millió euróért. Sőt, állítólag ezt a „Királyiak” még meg is fejelnék további 10 millióval, ha bizonyos feltételek és kikötések teljesülnek. Természetesen nem valószínű, hogy a Bajnokok Ligája címvédőjének könnyű dolga lesz az olaszokkal egyezkedni, lévén a transzpiaci suttogások szerint a Liverpoolt már elhajtották. Pedig az angolok 80 millió eurót is kínáltak a 25 esztendős brazilért.
A Sky Italia írja viszont azt már, hogy ha Alisson és a Roma nem áll kötélnek, akkor a Real visszatér az A-tervhez, és megpróbálja leigazolni a Chelsea kapusát, Thibaut Courtois-t.
Balogh József
Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.
A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.