Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Corriere dello Sport értesülései szerint a Real Madrid Costa Rica-i hálóőre lett Carlo Ancelotti és a Napoli elsőszámú kiszemeltje a kapusposztra.
(Fotó: CalcioMercato/Twitter)
Az olasz napilap kiemeli, a nápolyiak lemaradtak a Juventushoz igazoló Mattia Perinről, illetve az Arsenalba tartó Bernd Lenóról is, így vált első számú nyári célpontjukká a 31 éves portás. Az sem mellékes persze, hogy Ancelotti a Real Madridnál dolgozott már együtt a Costa Rica-ival.
Julen Lopetegui kinevezésével pedig teljesen bizonytalanná vált Navas sorsa: Zinedine Zidane egyértelműen bízott benne, azt azonban még nem tudjuk, Lopeteguinek mik a tervei vele.
A Blancókat persze az utóbbi időszakban sok kapussal hírbe hozták De Geától Kepáig, ám eddig nem sikerült Navasnál jobb opciót találniuk. Vajon ezen a nyáron tényleg elköszönnek az immár háromszoros BL-győztes kapustól?
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.