Vb 2018: mozgalmas mérkőzésen nyert Japán Kolumbia ellen – videóval

Az Oroszországban zajló FIFA labdarúgó-világbajnokságon az utolsó, azaz a “H” jelű csoportban is megkezdődtek a küzdelmek, amelyet a szakértők a legkiegyenlítettebbnek tartanak. A kvartett nyitó találkozóját az a Kolumbia és Japán vívta egymással, akik négy éve is összefutottak a csoportkörben. Akkor a dél-amerikai csapat simán hazaküldte a győzelmi kényszerben lévő távol-keleti szigetországot. Azonban erre a mérkőzésre más forgatókönyvet írt az élet.

A két csapat összeállításában néhány érdekességet felfedezhettünk, mint például azt, hogy a kolumbiaiak sztárja, James Rodriguez kimaradt. A Bayern München klasszisa apróbb sérülés miatt kényszerült a kispadra ülni. Rajta kívül többen hiányolhatták a spanyol bajnokságban vitézkedő Yerri Minat a védelemből, vagy a támadósorból Baccat és Luis Murielt. A túloldalon is szorultak ismertebb nevek a padra jócskán, hiszen itt kezdett a Leicester City támadója, Shinji Okazaki, vagy a Mainz csatára Yoshiori Muto, de a sokak által ismert Keisuke Honda is. Mindezektől függetlenül elmondhatjuk, hogy a két szövetségi kapitány elég erős kezdőket tudott a pályára küldeni.

quintero

Az emlékezetes egyenlítő gól Quintero jóvoltából. (kép: kicker.de)

Az első játékrész rögtön egy kis közjátékkal indult, hiszen a két válogatott rossz térfélre állt fel, így előbb egy gyors csere következett, majd a kezdőrúgás, amely után Japán kezdett jobban. A 3. percben ugyanis Osako került hatalmas helyzetbe, amit még Ospina kapus hárítani tudott, viszont a kipattanóra érkező Kagawa lövését már nem a hálóőr, hanem Carlos Sánhez védte. Természetesen Skomina játékvezető lefújta az esetet, a kolumbiai számára pedig piros lapot, míg Japánnak büntetőt adott a sípmester. A kiállítás egyébiránt az első volt a vb-k történetében Kolumbia számára. A megítélt tizenegyest Kagawa értékesítette higgadtan, amely szintén történelmi jelentőségű, hiszen ez volt az első vb-n értékesített büntető a szigetországnak. A 12. percben egyenlítési lehetőség adódott a dél-amerikaik előtt, viszont Falcao nem igazán találta el a labdát, amivel nem okozott gondot Kawashima kapusnak. Pár perccel később ismét Japán villant, azonban Inui nagy helyzetben nem tudta veszélyeztetni Ospina kapuját. A folytatásban egyébiránt nem igazán látszódott a kolumbiai csapaton, hogy emberhátrányban lenne, de nagy lehetőség újra az ázsiai válogatott előtt akadt. A 34. minutumban Osako használhatta volna ki az ellenfél hibáját, de a támadó nagyon rosszul találta el a játékszert, olyannyira, hogy bedobás lett a vége. Néhány perc elteltével pedig már a másik kapu előtt zajlottak az események. Egy buta szabálytalanságot követően jó szögből jutott szabadrúgáshoz Kolumbia, amit Quintero vállalt magára. A támadó-középpályás mindenkit meglepve a sorfal alatt lőtte el a labdát, amire Kawashima kapus pechjére egyáltalán nem számított, így nem tudott hárítani. Quintero ezzel a góllal pedig történelmet írt hazájában, hiszen ő lett az első kolumbiai, aki két világbajnokságon is betalált. A dél-amerikai csapat tehát tíz emberrel kiegyenlített. A félidő hajrájára megnyugodtak a csapatok, az egyperces hosszabbítást követően pedig 1-1-el vonulhattak szünetre a felek.

osako

A győztes gól pillanata. 

A második félidőre egy igencsak offenzív Japán jött ki, akiken nagyon látszódott, hogy újból meg akarják szerezni a vezetést. Ennek érdekében átvették a mérkőzés irányítását a félidő elején és egy kicsit odaszögezték a dél-amerikai csapatot a kapuhoz. Azonban hiába jöttek a helyzetek, mind kimaradtak. Az 59. percben sok szurkoló örömére beszállt James Rodriguez is, akitől az egész kolumbiai nemzet rengeteget várt. A Bayern középpályása a gólszerző Quinterot váltotta. A csere ellenére a sárga-mezesek nem igazán tudtak fellendülni, s továbbra is inkább a védekezéssel foglalkoztak, ugyanis Japán nyomott, de hiányzott belőlük a gyilkos ösztön és a kapu előtti élesség. A 73. percben azonban majdnem megtört a jég, de Sakai lövését blokkolták. Viszont az ebből adódó szögletet már nem tudták kibekkelni a dél-amerikaiak. A csereként beálló Honda tökéletesen ívelte a tizenhatoson belülre a labdát, amit Osako csúsztatott meg úgy, hogy azt Ospinanak esélye sem volt védeni. A bekapott gól után Kolumbia egyből felébredt, s rendesen odatette magát a Japán kapu elé. A 80. percben ugyanis egy kisebb tűzijáték alakult ki az ázsiai kapu előtt, azonban egyenlíteni nem sikerült. Ahogyan a hajrában sem, ahol Japán nagyon okosan passzolgatott és kihasználta teljes mértékig az emberelőnyét. Ennek köszönhetően pedig Japán története során először győzte le a kolumbiai válogatottat, ami három pontot ért a válogatott számára.

2018-as FIFA labdarúgó-világbajnokság, Oroszország
Kolumbia – Japán 1-2 (1-1)
Helyszín: Mordovija Aréna (Szaranszk) – 48. 402 néző; Vezette: Damir Skomina
Gólszerzők: Quintero (39.) ill. Kagawa (6.-büntetőből), Osako (73.)
Sárga: Barrios (64.), James Rodriguez (86.) ill. –
Kiállítás: C. Sanchez (3.)

Kolumbia: Ospina –  Mojica, Murillo, D. Sanchez, Arias – C. Sanchez – Cuadrado (Barrios 31.), Lerma, Quintero (James Rodriguez 59.), Izquierdo (Bacca 70.) – Falcao; Szövetségi kapitány: Jose Pekerman

Japán: Kawashima – Nagatomo, Shoji, Yoshida, H. Sakai – Shibasaki (Yamaguchi 80.), Haraguchi, Kagawa (Honda 70.), Inui – Hasebe, Osako (Okazaki 85.); Szövetségi kapitány: Akira Nishino

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos széleskörű információs tárháza a 2018-as oroszországi tornának. 

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014