A címeres mez mindenki számára mást jelent: egyesek klubkarrierjük előremozdítását várják a nagy nemzetközi tornáktól, mások a történelem részesei szeretnének lenni, és bizony akadnak még olyanok is, akik személyes ambícióikat a polcra téve hazájuk hírnevének öregbítését tűzték ki célul. Ez utóbbi csoportnak válogattuk ki négy igen ékes példáját, akik bár klubjaikban szinte soha nem számítottak nélkülözhetetlennek, a hazaszeretettől fűtve képesek akár világklasszis teljesítményre is…
Ricardo Quaresma (portugál, 34 éves)
A 19 esztendősen páratlan tehetségnek kikiáltott támadó 2003-ban Felipe Scolari regnálása idején debütált a portugál válogatottban. Sokan úgy vélték, hogy ő lehet hazája sikerének a kulcsa, amely végül be is igazolódott, ám rögös út vezetett a 2016-os Eb-győzelemig: sérüléseinek, és rosszul időzített váltásainak hála nem sikerült bevágódnia a Barcelona, az Inter és a Chelsea csapatában sem, végül már túl a harmincon a török Besiktas csapatában találta meg a számításait. Kapitányok jöttek-mentek, egy-két néhány hónapos intervallumot leszámítva azonban nem tudott a nemzeti tizenegy meghatározó tagja lenni. Ebben változást Fernando Santos kinevezése hozott, aki meglátta Quaresma kérlelhetetlen harciasságában, és szenvedélyében a lehetőséget, hogy Pepe mellett a luzitánok vezérévé lépjen elő. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hazájában nagyobb személyi kultusznak örvend, mint maga Cristiano Ronaldo, valamint hogy 78 válogatottságából 43-at harmincéves kora után ért el…
Aron Gunnarsson (izlandi, 29 éves)
A szakállas viking harcos neve bizonyára sokunknak ismerősen cseng, noha klubkarrierje nem nevezhető éppen pazarnak: 17 esztendősen került Hollandiába, majd az AZ Alkmar akadémiáját elvégezvén az angol másodosztályú Coventry csapott le rá. Azóta gyakorlatilag semmi nem változott, ma a Cardiff City csapatánál meghatározó játékos a Championshipben. A válogatottban 2008-ban mutatkozott be, és olyannyira lenyűgözte az ekkor még korántsem élmenő szigetország edzőit, hogy 2012-től már minden mérkőzésen ő viselte a kapitányi karszalagot. Csapatszervező tevékenysége, kemény, de sportszerű belépői, és hihetetlen koncentrációkészsége mellett bedobásai emelték a világsztárok sorába: Izland rettegett kombinációjában kulcsszerepet vállal, mint kőhajítógép.
Axel Witsel (belga, 29 éves)
Witselre talán az egyetlen jelen felsorolásunkból, akire nem vonatkozik, hogy klubjának nem meghatározó tagja: a Liége, a Benfica, a Zenit, és a Tiencsin játéka is egy az egyben rá épült, az említett klubok színvonalának köszönhetően azonban helye van a listán. A belga válogatott kulcsembere nem agresszivitásával, sokkal inkább halálpontos passzjátékával lett a modern futball meghatározó egyénisége, habár védekezése sem hagy sok kivetnivalót maga után. A válogatottnál eltöltött 10 éve alatt 91-szer lépett pályára, mellyel Vertonghen után a második legtapasztaltabb Vörös Ördögnek számít. Jelentőségét nehéz volna szavakba foglalni, hiszen szürke eminenciásként szervezi a játékot, de 95%-os passzpontossága, és az, hogy párharcainak több, mint 60%-ából ő kerül ki győztesen, elgondolkodtató lehet kritikusai számára…
Guillermo Ochoa (mexikói, 32 éves)
Végére maradt a legérdekesebb személyiség: Ochoa számára 25 esztendősen jött el egyáltalán a lehetőség, hogy Európában futballozzon, addig a hazájában komoly brandnek mondható Club Américában védett. Az öreg kontinensen azonban mondhatjuk, hogy nem jött be számára az élet: három év, és egy parádésan sikerült világbajnokság után maga mögött hagyta a francia Ajaccio csapatát, hogy Málagában két évig a padot koptassa. Megfordult kölcsönben a Granadánál is, most pedig a nem éppen acélos belga bajnokságban játszik. Mexikó legjobbjai között 2005-ben hazánk ellen mutatkozott be, azóta pedig folyamatosan változik a csapaton belüli státusza: volt, hogy hónapokig meghívót sem kapott, volt, hogy a padon ücsörgött, és voltak időszakok, amíg kirobbanthatatlan volt a gólvonalról. Ennek tudatában a neve mellett szereplő 94 válogatott fellépés egészen elképesztőnek hangzik. Hányattatott sorsa ellenére hazájában óriási népszerűség övezi, hiszen amikor megkapta a lehetőséget, mindig nagyot alkotott: emlékezzünk csak a Brazília, vagy most a Németország elleni gól nélkül lehozott találkozójára…
