Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kezd rémálommá válni Messi és Argentína számára a világbajnokság. Második csoportmérkőzésükön Horvátországgal találkoztak, akik megbüntették a hibáikat, és kihasználták, hogy nem játszottak jól, majd nagy arányú győzelmet arattak felettük. Horvátország már továbbjutott, Messiék sorsa viszont a többiektől függ.
Forrás: fifa.com
A horvátok már az elején veszélyeztették az argentinok kapuját, az 5. percben Ivan Perisic célozta meg a kapu jobb oldalát, de épphogy csak eltévesztette a célt. A 13. percben az argentinok is helyzetbe kerültek, de Agüero lövésénél az utolsó pillanatban blokkoltak a védők. A 22. percben Acuna talált szabad területet, és kapura is lőtt, de a labda csak a felső lécet találta el. A 30. percben megszerezhették volna a vezetést az argentinok, amikor Vidáról pattant Enzo Perez elé a labda, és csak be kellett volna találnia az üres kapuba, de végül mellélőtte. Két perccel később Mandzukic is hatalmas helyzetet hagyott ki, amikor teljesen üresen kapta a labdát a kapu előtt, de nem tudta elfejelni. A játékrész végén még Rebic kapott tökéletes labdát Modrictól, amivel már csak be kellett volna sétálnia a kapuba, de végül elakadt a védőkben.
A második félidő egy Agüero helyzettel kezdődött az 51. percben, amikor a kapu előterében laposan lőtt közepére, de Subasic hárította a próbálkozást. Az 54. percben azonban nagyot hibázott az argentinok kapusa, és Horvátország megszerezte a vezetést. A hazaadott labdát Caballero próbálta kirúgni, ám csak az előtte álló Rebicnek adta, aki gyönyörű mozdulattal a hálóba csavarta a játékszert. Argentínának nagyon sürgőssé vált a gólszerzés, és egy kivsit támadóbban is játszottak. A 64. percben Higuain passzolta vissza Messinek a labdát, aki végül csak Subasicot találta el, a kipattanó pedig Meza elé került, de ő is csak a kapusba lőtte a játékszert. A 66. percben Mandzukic is gólt szerezhetett volna, de az utolsó pillanatban belelépett egy védő a lövésébe. Már Dybalát is pályára küldte Sampaoli, de az argentinok továbbra sem tudtak kellő erővel támadni, sőt, a horvátok alakították ki inkább a helyzeteket. Aztán a 80. percben a horvátok megszerezték a második találatukat is, amivel eldőlt Argentína sorsa. Luka Modric táncoltatta meg a tizenhatos előtt Otamendit, majd gyönyörűen csavart a kapu jobb oldalába. A 86. percben már hárommal is mehetett volna a horvát válogatott, ám Rakitic szabadrúgásból csak a keresztlécet találta el. A 91. percben meglehetett az esély az argentinok szépítésére, de Meza és Messi összjátékába végül Vida csúszott be önfeláldozóan. A 92. percben azonban lezárták a horvátok a meccset, amikor meglőtték a harmadik góljukat is. Rakitic lövését Caballero még védte, a kipattanó azonban Kovacic elé került, aki önzetlenül lepasszolta Rakiticnak a labdát, aki végül a védők és a kapus mellett betalált a hálóba.
Argentína – Horvátország: 0-3 (0-0)
Helyszín: Nyizsnyij Novgorod Stadion (Nizsnyij-Novgorod) Vezette: Ravshan Irmatov (üzbég)
Gólszerzők: – ill. Rebic (54.), Modric (80.), Rakitic (90+2.)
Sárga lap: Mercado (51.), Otamendi (84.), Acuna (87.) ill. Mandzukic (58.), Vsaljko (67.)
Kiállítás: – ill. –
Argentína: Caballero, Mercado, Otamendi, Tagliafico, Salvio (Pavon, 56.), Mascherano, Meza, Pérez (Dybala, 68.), Acuna, Messi, Agüero (Higuain, 54.). Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli
Horvátország: Subasic, Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic, Rakitic, Brozovic, Rebic (Kramaric, 67.), Modric, Perisic (Kovacic, 82.), Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.