Vb 2018: Hazard és Lukaku vezérletével belga örömfoci! – videóval

Az oroszországi világbajnokság szombati játéknapjának programját Belgium és Tunézia a összecsapása nyitotta a G jelű kvartettben. A belga vörös ördögök győzelem esetén nagyon közel kerülhettek a legjobb 16 közé jutáshoz.

A belga válogatott az oroszországi tornát győzelemmel kezdte az újonc Panama válogatottja ellen, míg a tunéziai csapat az utolsó percekben szenvedett vereséget Anglia ellen. Tunézia azonban 40 éve nem győzött világbajnokságon, a belga vörös ördögök pedig legutóbbi öt világbajnoki csoportmeccsét egyaránt megynyerte. A két gárda egyébként eddig két alkalommal találkozott egymással, 2002-ben szintén a világbajnokság csoportmérkőzésén találkoztak egymással akkor 1-1-es döntetlen született valamint 2014-ben egy barátságos mérkőzésen Mertens 89. percében szerzett góljával győztek a belgák.

A kartágói sasok európai ellenféllel szemben még nem tudtak győzelmet felmutatni világbajnoki tornán (3 döntetlen, 6 vereség). Az afrikai csapat számára rosszul is indult a belgák elleni a találkozó, a mérkőzés 2. percében Romelu Lukaku használhatta volna ki a tunéziai védelem megingását, de végül Ben Musztafa remek ütemben mozdult ki kapujából és menteni tudott. A mérkőzés 5. percében Eden Hazard lódult meg a jobb oldalon, a tizenhatos vonalánál Ben Juszef csak szabálytalanul tudta megállítani a belgák csapatkapitányát, amiért a játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott. A megítélt büntetőt maga a sértett értékesített, Ben Musztafa mozdulni sem tudott Hazard lövésére. A 12. percben egy remekül kijátszott belga támadást láthattunk, a jobb oldalon Lukaku kapta a játékszert majd remekül centerezett középre Hazard azonban nem a legjobban eltalált lövését a tunéziai kapus hárította. A belga válogatott ráadásul 32 év után szerzett büntetőből gólt világbajnokságon. A 16. percben Mertens szerezte meg a labdát a tunéziai térfélen majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Lukakut aki a hosszú alsóba lőtte a belgák második találatát. A Manchester United támadója harmadik világbajnoki gólját szerezte az oroszországi tornán. A kártágói sasok szinte azonnal válaszoltak a belgák második találatára, miután egy rögzített szituáció után Bronn bólintott Courtois kapujába., Kazri beívelését követően. A 19. percben újabb ziccer adódott a belga válogatott előtt, Carrasco lövését nagy bravúrral hárította Ben Musztafa majd az ismétlést Hazard nem tudta a hálóba jutattni. A 23. percben a gólszerző Bronn egy szerencsétlen mozdulatot követően megsérült és nem tudta folytatni a játékot. A 27. percben De Bruyne ugratta ki Lukakut, de a belgák gólfelelőse hosszan tolta meg a labdát és odalett a ziccere.  A 32. percben Kazri kínálta meg egy jó 25 méteres bombával Courtois-t aki csak másodjára kaparintotta meg a játékszert. Három perccel később ismét Kazri tört előre, de lövése ezúttal sem találta el a kaput. Az első félidő hajrájában második védője is megsérült a tunéziai válogatottnak, miután Sz.Ben Juszef is megsérült. A hajrában Meunier a tizenhatos elől Lukaku elé pörgetett a United gólzsákja pedig nem hibázott és a kapu közepébe pörgette a belgák harmadik gólját, beérve ezzel a tornán négygólos Cristiano Ronaldót.

Romelu Lukaku egy rekordot megdöntött az idei tornán, miután ő lett Diego Maradona után aki egymás követő világbajnoki mérkőzésen duplázni tudott. Az argentin támadónak ez 1986-ban sikerült, azóta senki nem duplázott világbajnoki mérkőzésen egészen a mai napig. Fordulást követően a belgák ott folytatták ahol abbahagyták, az 51. percben De Bruyne zseniális passzát követően Hazard került ziccerbe, a belga csapatkapitány pedig elvitte a tunéziai kapus mellett is a játékszert és a hálóba helyezett. A 61. percben Carrasco lövése éppenhogy elkerülte a kapu jobb oldalát. A 76. percben a csereként beálló Michy Batshuayi óriási gólszerzési lehetőséget szalasztott el, miután Ben Musztafa mellett is eltolta a játékszert a belga támadó, azonbna Meriah utolsó emberként a gólvonalról mentett. Tíz perccel a vége előtt újabb ziccer adódott Batshuayi előtt, Carrasco lövése a kapus öléből kipattant Batshuayi elé aki öt méterről sem tudott  a kapuba találni miután a tunéziai kapust kisegítette a felső léc. Egy perc sem telt el, a belgák csereként beálló támadója már ötödik nagy lehetőségét sem tudta gólra váltani, ezúttal is Ben Musztafa védett óriásit. A végén azonban csak megtörte gólcsendjét a Chelsea támadója, a szintén csereként beálló Tielemans beadását jutatta a Ben Musztafa hálójába, kiütve ezzel a kárthágói sasokat. A végeredményt a ráadás perceiben Kazri állította be.

Belgium – Tunézia 5-2 (3-1)
Helyszín:  Otkrityije Aréna, Moszkva, 44 190 néző Vezette: Marrufo (amerikai)
Gólszerzők: Hazard (6., büntetőből, 51.), Lukaku (16., 45+3.), Batshuayi (90.) ill. Bronn (18.), Kazri (90+3.)
Sárga: Szaszi (14.)
Kiállítás: – ill. –

Belgium: Courtois – Vertonghen, Boyata, Alderweireld – Carrasco, Witsel, De Bruyne,  Meunier – Hazard (Batshuayi 68.), Lukaku (Fellaini 59.), Mertens (Tieleman 86.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez

Tunézia: Ben Musztafa – Bronn (Nagguez 24.), Ben Juszef (Benaluan 41.), Meriah, Maalul – Kaui, Szkiri, Szaszi (Szliti 60.) – Ben Juszef, Kazri, Badri. Szövetségi kapitány: Nabil Maalul

https://www.youtube.com/watch?v=cyh8Eh9__X4

A csoport további programja:

június 24., vasárnap
14:00 Anglia – Panama

június 28., csütörtök
20:00 Anglia – Belgium
20:00 Panama – Tunézia

A csoport állása:

Képek forrása: fifa.com

Tabella: eredmenyek.com

Ondik Gábor