Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Meglehetősen más célok vezénylik majd szerdán (16:00) a japán és a lengyel válogatottat a két csapat egymás elleni világbajnoki csoportmeccsén. Erről árulkodik a főszereplők meccs előtti nyilatkozata is.
Makoto Hasebe (Kép: as.com)
“Nem gondolom, hogy úgy kellene elkezdenünk a meccset, hogy döntetlenre játszunk, és számolgatunk! Négy pontunk van, ugyanakkor még nem jutottunk tovább, nem szabad kiengednünk. Döntő találkozó lesz a lengyelek elleni, és úgy kell hozzáállnunk, hogy a győzelem az elfogadható csupán.” – Ezek Makoto Hasebének a japán válogatott csapatkapitányának a szavai.
A túloldalról Kamil Grosicki már egészen más szemszögből közelítette meg a találkozót. “A becsületünkért is küzdünk majd. Tisztában vagyunk azzal, hogy csalódást okoztunk sokaknak. Mi magunk is borzasztóan letörtek vagyunk, hiszen nagy reményekkel vágtunk neki a világbajnokságnak, és most sajnálatos mód máris az utolsó találkozónkat játsszuk a tornán. Becsületbeli ügy ez a 90 perc a számunkra!” – Így a lengyelek középpályása, aki talán azzal is tisztában van, hogy a két csapat korábban kétszer találkozott egymással (1996 és 2002 ), és akkor mindkétszer Japán nyert (előbb 5:0-ra, majd 2:0-ra – a szerk.), így még kedvezetlenebbek az előjelek a számukra.
Mindezek tükrében, talán a két válogatott különböző motivációja miatt látunk majd egy újabb remek meccset a H-csoportból!?
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.