Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tovább bővült a Fradi kerete. A klub ezúttal Izraelből igazolt balhátvédet.
Hatodik nyári igazolását is bejelentette a legutóbbi idény ezüstérmese, amely az izraeli Beitar Jeruzsálemtől szerződtette Marcel Heistert. A német-horvát kettős állampolgárságú labdarúgó elsősorban balhátvéd, de bal oldali középpályásként is bevethető. A huszonhat esztendős labdarúgó profiként a Hoffenheimb második együttesében kezdte pályafutását, majd a Zadar szerződtette, innen került előbb az Istrához, majd 2016-ban a Beitarhoz. Az izraeliekkel megjárta a nemzetközi kupaselejtezőket, összesen pedig 44 meccsen három góllal segítette a jeruzsálemi egyletet. Hogy mennyi időre írt alá, arról nem adott tájékoztatást a klub.
Természetesen aligha a védő az utolsó igazolása a Ferencvárosnak, lévén a szerdai sajtótájékoztatón ezt a témát is érintette Orosz Pál és Kubatov Gábor.
Játékosmozgás a Ferencvárosnál:
Érkezett: Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jerusalem, izraeli), Davide Lanzafame (olasz, Honvéd), Sigér Dávid (Balmazújváros), Kjartan Finnbogasson (izlandi, AC Horsens, dán), Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda, szerb), Matias Ezequiel Rodriguez (argentin, Chacarita Juniors, argentin), Csernik Kornél (Soroksár, kölcsönből vissza), Kundrák Norbert (Soroksár, k. v.), Bene Marcell, Burzi Alex, Hajdú Roland, Orosz Marcell, Róhfeld Gergő, Tóth Dominik (valamennyi profi szerződést kapott)
Távozott: Batik Bence (Honvéd), Gera Zoltán (visszavonult), Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserlautern, német), Priskin Tamás (Haladás, kölcsönbe), Silye Erik (Mezőkövesd, kölcsönbe), Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth, ghánai, kölcsönből vissza), Marcos Pedroso (brazil, Figueirense, brazil, k. v.), Nagy Dominik (Legia Warsawa, lengyel, k. v.)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.