Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A mai nap folyamán a magyar sajtóban megjelentek olyan információk miszerint Kocsis Gergő szerződést bontott a DAC együttesével. A 24 esztendős játékos az előző idényt kölcsönben a Diósgyőr együttesénél töltötte.
A FociClub.hu megkeresésére a magyar játékos elmondta a hír valóban igaz és szerződést bontott a dunaszerdahelyi klubbal. A dunaszerdahelyiek nem szándékoztak megbontani a csapategységet a magyar játékos posztján, és Kocsis a több játéklehetőség miatt döntött a szerződésbontás mellett.
A védekező középpályás és középső védő posztján is bevethető játékos 2016-ban a Puskás Akadémiától igazolt a dunaszerdahelyiekhez, azóta egy évet kölcsönben töltött Diósgyőrnél. A 24 esztendős futballista 2016 nyarán elszenvedett súlyos térdsérüléséből az előző szezonban épült fel és a miskolci együttesnél alapember volt, 25 mérkőzésen lépett pályára a szezon során és az utolsó fordulóban drámai körülmények között benmaradó DVTK-nál.
A Németországban nevelkedett védő 2016 tavaszán Bernd Storck Európa-bajnokságbra készülő bő keretében még helyett kapott, de az Eb-re nem vitte ki. A rutinos védő pályafutása során megfordult az Augsburg B csapatában, a Videoton, Puskás Akadémia, DAC és legutóbb a Diósgyőr együttesében szerepelt kölcsönben.
A sárga-kékek csütörtökön sorsdöntő mérkőzést játszanak az Európa-ligában a grúz Dinamo Tbiliszi ellen a MOL Arénában. A DAC 25 év után szerepelhet ismét a nemzetközi porondon. A csallóközi gárdában továbbra is három magyar labdarúgó szerepel az új idényben, a csapat alapembere Vida Kristopher mellett a sárga-kékek végleg megszerezték Kalmár Zsoltot a Lipcsétől valamint Vida Mátét a Vasastól.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.