Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már a második percben megszerezte a vezetést, s ezzel együtt a győzelmet a Paks csapata a szombati edzőmeccsen a Dorog ellenében. Simon András találatával verték ellenfelüket, melyben szerepet kapott az előző évben még a zöld-fehéreknél játszó Zachán Péter.
Simon góljával nyert a Paks a Dorog ellen (paksifc.hu)
A dorogiaknál ketten voltak végig a pályán Nagy Gergely és Lenzsér Bence. Bennük közös, hogy mindketten a győri utánpótlásban pallérozódtak. Nagy nyáron került a paksiakhoz, miután a Vasassal kiesett. A korábbi első számú kapusok Molnár Péter és Verpecz István is az NB II-be szerződött, Molnár Siófokra, Verpecz pedig Balmazújvárosba. Az NB I-eseknél új fiú volt Kővári Róbert aki tavaly Sopronban, előtte levő évben pedig éppen Dorogon játszott kölcsönben. Sopronban csapattársa volt a próbajátékon szereplő Horváth Péter, aki 1992-ben született, az MTK-nál nevelkedett. A kék-fehérek színeiben korábban 10 élvonalbeli meccsen is pályára lépett.
A dorogiak idén nyáron alaposan lecserélték játékoskeretüket. Új arcok volt a mai meccsen: Horváth Gábor egykor a Pápában egy NB I-es meccsen védett, tavaly a BKV Előre hálóját őrizte. Erdélyi Botond és Hegedűs Márk a Budapest Honvéd II.csapatából érkezett. Zachán Péterről már írtuk, hogy Paksról tette át székhelyét Dorogra. Nagy István Békéscsabáról, Papp Máté pedig Nyíregyházáról költözött keletről – nyugatra. Paudits Patrik ma nem játszott, ő Zalaegerszegről írt alá. Eddig nem jelentették be szerződtetésüket, úgyhogy valószínűleg jelenleg próbajátékon szerepelnek a következő játékosok. Fodor Ákos Kisvárdáról, Nagy Zsombor az MTK-ból, Katona Máté pedig minden bizonnyal Szegedről (miután nem írják, hogy melyik Katona Máté így csak tipp, hogy a Szeged-Grosics Akadémiánál felszabaduló balhátvéd lehet az).
Paks – Dorog 1-0 (1-0)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.